3p
Ezúttal kedvező adat érkezett Kínából, így a nap eleve jól indult a tőzsdéken, sőt a folytatás is jó lett. Főleg a bankok húzták fel a részvényindexeket és itthon is az OTP volt a legjobban emelkedő részvény. A forint stabil volt, a dollár ismét erősödik, az olaj pluszból mínuszba váltott.
Fotó: Őry Gábor/Privátbankár.hu

Míg csütörtökön egy rossz kínai exportadat miatt féltek a befektetők és adták el rézvényeiket, pénteken a magas kínai infláció nyugtatta meg őket. Már Ázsiában is eléggé jó lett a hangulat, ami Európában is folytatódott.

Főleg a bankokat vették, a Stoxx 600 Banks index 2,2 százalékkal ment fel, de volt ennél feljebb is. A Deutsche Bank és a Commerzbank papírja szintén 2,2-2,2 százalékkal drágult. A főbb indexek, mint a DAX vagy a CAC 1,3-1,6 százalékkal mentek fel.

Amerikában egy Yellen-beszédre és egy kiskereskedelmi adatra vártak, egyik sem okozott túlzottan nagy meglepetést. Az indexek ott is fél százalék feletti pluszban kezdtek, de aztán visszavettek kissé, este hat előtt nem sokkal 0,2-0,3 százalék volt a jellemző.

Itthon a BUX index egy százalékos emelkedése elmaradt ugyan az európai átlagtól, de meghaladta a lengyel és a román index emelkedését. (A cseheknél nagyobb emelkedés volt, a Moneta Bank és az Erste Bank mentek fel szépen.) Az OTP vitte itthon is a prímet, 1,7 százalékkal 7375 forintra ment fel. A Richter 0,8 százalékkal 5753 forintra, a Mol 0,2 százalékkal 17 525-re, Telekomunk 0,7 százalékkal 453 forintra emelkedett.

A forint nem mozgott most sokat, 305,70 volt este az euró, 40 fillérrel több, mint csütörtök este. A dollár egy nap gyengülés után ismét erősödésnek indult, ma volt a nagy nap, amikor az úgynevezett prime pénzpiaci alapok szabályai megváltoztak. (Erről az Equilor blogja írt.) Az angol font gyengült a dollárral, de kissé erősödött az euróval szemben.

A Mol igazgatósága elfogadta a vállalatcsoport új, hosszú távú stratégiáját – számolt be róla a nagyvállalat (itt írtunk róla). „A Mol frissített stratégiája az első gyorsértékelés alapján jó irányba mutat, összességében pozitív üzeneteket hordozhat a részvényeseknek” – írta a KBC Equitas hírlevele.

Az USA-ban is a bankszektor volt a középpontban, mivel a Citigroup, a JP Morgan és a Wells Fargo gyorsjelentései jöttek ki ma. Ám csak a Citi részvényei emelkedtek kissé, a másik kettőé valamivel olcsóbbak lettek.

„Tovább erősítené pozícióját Oroszországban a Richter, az ottani gyártását és az oda irányuló exportot is bővítené. Hamarosan pedig a Cariprazine-t törzskönyvezhetik az országban, mondta el Bogsch Erik vezérigazgató Jegorjevszkben tartott sajtótájékoztatóján” a KBC Equitas hírlevele szerint.

Az olaj hol kissé esett, hol kissé emelkedett ma, este 0,6 százalékos mínuszban volt. A nemesfémek is valamivel olcsóbbak lettek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG