1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Venezuela az OPEC rendkívüli ülésének az összehívását javasolta.

Eulogio del Pino venezuelai olajügyi miniszter szerint az OPEC rendkívüli ülésére meg kell hívni a szervezeten kívüli olajtermelő országokat is. A miniszter szerint ma már olyan alacsony a nyersolaj ára, hogy valamennyi olajtermelő megsínyli azt: csökkenteni kell az ágazatban a beruházásokat és tömegével elbocsátani a munkavállalókat a szektorban.

Eulogio del Pino azt mondta, hogy bár jelenleg 2003 óta legalacsonyabb szinten áll a nyersolaj ára, Venezuela még így sem veszít az olajtermelésen, mivel hordónkénti termelési költsége 13 dollár.

A Brent olajfajta alakulása.
Friss árfolyamok >>>

Péntek délelőtt az olajár valamivel 30 dollár fölött állt. 

Az alacsony olajár miatt a világ vezető olajipari szolgáltatója, a Schlumberger komoly veszteségről és forgalomcsökkenésről számolt be a tavalyi utolsó három hónap alapján. A cég a tavalyi utolsó három hónapot 1,02 milliárd dollár adózás utáni veszteséggel zárta, forgalma 39 százalékkal csökkent éves összevetében.

A tavalyi utolsó három hónapban összesen 10 ezer alkalmazottjától vált meg a Schlumberger, amelynél jelenleg mintegy 100 ezren dolgoznak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36250 35780 36790 -0,58% 0 0 15 289 073 810 HUF 2026-03-19 17:05:20
MOL 3810 3780 3834 +1,28% 0 0 3 757 079 090 HUF 2026-03-19 17:12:53
MTELEKOM 2010 1988 2040 -0,74% 0 0 1 871 150 833 HUF 2026-03-19 17:08:35
RICHTER 11690 11540 11810 -1,60% 0 0 2 236 569 860 HUF 2026-03-19 17:05:38
OPUS 499 496 503 -0,10% 0 0 47 733 715 HUF 2026-03-19 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban az amerikai tőzsdék, a gázár az egekben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:42
Az európai gáz ára rekordot dönt.
Részvény / Deviza / Áru Esésbe fordult a magyar tőzsde, csak a Mol tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:52
Közel 1 százalékot bukott a BUX fél nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült: Trumpnak igenis fáj az, ami pénzesővel kényezteti a tőzsdehuszárokat
Czwick Dávid | 2026. március 19. 14:39
Akármennyire hangosan üzeni is Donald Trump a világnak, hogy hidegen hagyja a kőolaj árának megállíthatatlan vágtája, a színfalak mögött egészen más folyamatok zajlanak. A jelenlegi, főleg az esetleg romló helyzet húsbavágó jelentősséggel bír az amerikai elnök számára, de ez nem kell, hogy zavarja az élelmes árupiaci kereskedőket. Eddig nem a nemesfémek voltak a sztárok, viszont a fekete arany mostani nagy napjai némiképp ellensúlyozhatják az iráni válság óta látott kedvezőtlen tőzsdei hullámokat.
Részvény / Deviza / Áru Brutális emelkedésben a földgáz, a tőzsdék gyengélkednek
Imre Lőrinc | 2026. március 19. 12:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,75 pontos nyitás után csökkent csütörtök délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG