3p
Az Irán elleni nem háború nem is úgy nem volt, ahogy nem állították? A G20-tanácskozástól áttörést várnak a héten, ez meglökhetné a tőzsdéket. A Konzum beolvad az Opusba, az MNB holnap ülésezik. Elszállt a bitcoin ára.

Pár tized százalékos mínuszban vannak az európai tőuzsdeindexek, hogy pontosan miért is, azt nehéz megmondani. Leginkább az lehet mögötte, hogy a G20-csúcs előtt sokan kivárnak, nem mernek vételi pozíciókat nyitni. De az Iránnal kapcsolatos fejlemények sem túl biztatóak, lehet, hogy a háború, hacsak a cyber-térben is, de már megkezdődött.

A BUX index 0,2 százalékos mínuszban van, főleg az OTP 0,9 százalékos esése húzza le. A nap nyertese eddig az AutoWallis, nyolc százalékkal ugrik. A forint gyengécske, 324,20 az euró ára. Kedden tartja következő kamatdöntő ülését az MNB

1. Szemeitek a G20-ra vessétek

E hét végén a G20 (a gazdaságilag legfejlettebb 20 ország) tanácskozása lesz, Japánban. Ennek fő attrakciója az lehet, hogy az amerikai és a kínai vezetők leülnek beszélni, amitől sokan a megrekedt kereskedelmi tárgyalások felújítását várják. Ez óriási löketet adhatna a bizonytalankodó – bár így is magasan álló – tőzsdéknek. Kérdés, mi lesz, ha a várakozások nem igazolódnak be. Zuhanás?

2. Trump, Irán, háború

A Perzsa-öböl környékén továbbra is feszült a helyzet. A hétvégén az amerikai sajtó azt állította, hogy bár a légitámadást lefújták, az USA cyber-hadviselést kezdett Irán ellen rakétarendszereinek működésképtelenné tétele érdekében. Irán ezt el is ismerte, cyber-terrorizmusról beszélt, de azt állítja, az USA próbálkozásai sikertelenek voltak.

Sokan már úgy vélik, Trump valójánban azért fújta le a légitámadást csütörtökön este, mert az azt előkészítő cyber-hadviselés eredménytelennek bizonyult. Trump egyébként újabb gazdasági szankciókat is bejelentett.

3. Isztambulban nyerhetett az ellenzék

A török kormánypárt mindenből próbál előny kovácsolni, abból is, ha veszít. A demokrácia kifogástalanul működik Törökországban – közölték, miután az iszlamista AKP, illetve Erdogan elnök jelöltje egyértelműen alul maradt a legnépesebb török város vezetéséért folytatott harcban.

A polgármester-választást az AKP követelésére kellett megismételni, miután korábban nagyon szoros eredményt – és a vereségüket – mutatták a voksok. A török líra egy százalékkal erősödik, a török tőzsdeindex lírában pedig majdnem két százalékkal ugrik ma.

4. Visszakozik a Daimler

Az autóipari óriás eddig arra számított, hogy eredménye növekedni fog. Ám a dízel-botrány következményének költségei egyre nagyobbak, így lefelé korrigálta az előrejelzéseit. A részvény árfolyama 4,6 százalékos mínuszban van jelenleg.

5. Elszállt a bitcoin

Péntekről szombatra virradóra több mint 11 százalékkal ugrott meg a bitcoin árfolyama, átszelte a tízezer dolláros szintet, sőt a hétvégén átmenetileg elérte a 11 ezer dollárt is. Az okokról megoszlanak a vélemények, szerepet játszhatott a Facebook Libra nevű tervezett kriptodevizája körüli nagy felhajtás, a bitcoin közelmúltbeli technikai fejlesztései.

Mások intézményi befektetőket sejtenek mögötte. De lehet egyszerűen pszichológiai tényező, a FOMO jelenség is. (“Fear Of Missing Out”, félelem attól, hogy kimaradunk az emelkedésből.)

6. Konzum-vég

Beolvad a Konzum az Opusba, ma lesz az utolsó kereskedési nap a Konzum részvényeivel. Ezután július elsejétől fognak szerepelni a tőzsdén a fúzió után létrejött új vállalat részvényei – írja a KBC Equitas.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG