3p
Az egyik neves amerikai lap úgy tudja, csütörtökön csak a légicsapásokat fújta le Donald Trump amerikai elnök. A rakétarendszerek, köztük légvédelmi egységek elleni számítógépes, azaz cybertámadást viszont nem. Ám az irániak is igen járatosak az informatikai hadviselésben.

A Washington Post információi szerint Donald Trump amerikai elnök engedélyezte az iráni rakétarendszerek elleni cyber-támadásokat. Az “ügyet jól ismerő forrásokra” hivatkozó írás szerint csak a hagyományos fegyverzettel végrehajtandó támadásokat fújta le csütörtökön éjszaka, a számítógépes támadásokat nem.

Ezek célja a különböző iráni rakétarendszerek, közöttük a légvédelmi rendszerek megbénítása informatika támadásokkal. Főleg a Forradalmi Gárda (angol rövidítéssel IRGC) egységeit támadták.

A lap szerint hetek, ha nem hónapok óta dolgoztak ezek előkészítésén, és két olajszállító tanker nemrég történt megtámadása után a Pentagon a végrehajtásukra tett javaslatot. Míg a légicsapásokat az utolsó pillanatban lefújták csütörtökön, a cyber-támadást állítólag nem.

A komment az, hogy no komment

A lap megemlíti, hogy a számítógépes támadások nem okoznának kárt az emberéletekben, ellentétben a légicsapásokkal. Valószínűleg az emberéletek kímélése érdekében fújta le Trump elnök a csütörtöki légitámadást. (Erről tegnap itt írtunk részletesen.)

Azt is írják, hogy a Trump-adminisztráció szombaton figyelmeztette az amerikai iparvállalatok vezetőit, hogy Iránból kiinduló informatikai támadásokra lehet számítani. Az amerikai hatóságok hivatalosan nem kommentáltak semmit, csak a Pentagon jegyezte meg, hogy a cybertérben végzett műveleteket, azok tervezését sohasem szokták kommentálni.

Hekkelik a hajókat?

A lap a továbbiakban részletezi, hogy a “Cyper Command” (Cybercom) nevű, a számítógépes hadviseléssel foglalkozó katonai parancsnokságot önálló harci erőnek ismerték el májusban, növelve a jogköreit.

Az egységet állítólag már tavaly ősszel is bevetették az oroszok politikai befolyásolásra használt hacker-egységei, “internet-trolljai” ellen. A jelenlegi támadás Irán ellen azonban sokkal pusztítóbb volt. Az irániak cyber-egységei viszont már hónapok óta próbálják a Perzsa-öböl térségében haladó vagy állomásozó amerikai hajókat, haditengerészeti egységeket meghekkelni.

Újabb szankciókat vezettek be

A lap szerint az irániak is igen jártasak és aktívak a számítógépes hadviselésben. Egy 2012-es támadásban állítólag a Saudi Aramco szaúdi olajóriás 20 ezer számítógépében okoztak károkat. Az amerikai iparvállalatok ellen pedig már 2014-től növelték aktivitásukat.

A német Frankfurter Allgemeine hozzáteszi, hogy eközben Donald Trump elnök további, Irán elleni gazdasági szankciókat jelentett be. Ugyanakkor Mike Pompeo külügyminiszter az amerikaiak tárgyaláskészségét hangsúlyozta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG