4p

Elemzők ugyanis nem tartják kizártnak, hogy a forint jelentősebben gyengülni fog az euróval szemben, a mai 345 alatti szintről akár 350 fölé. Miközben a hónap utolsó napjának elején a hazai tőzsde nem tudta tartani a lépést az emelkedő nyugat-európai társaival, a csúcsokat döntögető arany elérkezett a 2000 dolláros lélektani határhoz.  

Vegyesen zárták július utolsó csütörtökjét az amerikai tőzsdék. A kedvezőtlen makrogazdasági adatok és Trump tweetje után ismét a technológiai részvényeket súlyozták felül a befektetők. Ennek megfelelően, míg a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,8, az S&P 500-as mutató pedig 0,4 százalékot esett, addig a Nasdaq Composite 0,4 százalékot emelkedett.

Az amerikai elnök tegnap a Twitteren azt jelezte, hogy a levélszavazás számtalan csalásra adna lehetőséget, a járványhelyzet miatt pedig nem lenne biztonságos megtartani a választást a hagyományos keretek között – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalójában. Ugyanakkor az elnök nem hozhat ilyen döntést, a kongresszus határozhat a kérdésben. A felmérések alapján továbbra is 8-10 százalék Joe Biden előnye Trump előtt, az Egyesült Államokban naponta 65-70 ezer új fertőzöttet regisztrálnak, és napi ezer feletti az elhunytak száma. Donald Trump csak nemrégiben váltott a járvánnyal kapcsolatos kommunikációján, korábban maszkot sem volt hajlandó nyilvánosan viselni. 

Az ázsiai börzék is felemásan szerepeltek péntek reggel, s még abban is hasonlóság volt megfigyelhető az amerikai féltekével, hogy a Távol-Keleten is egy pozitív kivétel akadt: a kínai Shanghai Composite 0,71 százalékkal zárt feljebb, mint egy nappal korábban. Ezzel szemben a japán Nikkei 2,82, míg a hongkongi Hang Seng 0,25 százalékkal esett.

Vegyes a kép a világ tőzsdéin
Vegyes a kép a világ tőzsdéin

Európa viszont már egységet mutatott, ráadásul a befektetők számára kellemeset: valamennyi barométer zöldben pompázott. A legnagyobb pluszt, közel 0,7 százalékost a frankfurti DAX hozta össze, a párizsi CAC 0,6, a londoni 0,44 százalékost.

A BUX viszont csak fél óráig tartotta a lépést nyugat-európai társaival, azután lefelé fordult és az első kereskedési óra végére már fél százalékos mínuszt szedett össze. Ebben ezúttal a több mint 2 százalékot zuhant Mol volt a ludas.  

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A gyenge makrogazdasági adatok és a borúsabb részvénypiaci hangulat miatt az olajfajták is fontos támaszokat teszteltek. Az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 39 dollár, az északi-tengeri Brent típus 41,5 dollár alá is benézett csütörtökön, onnan azonban elrugaszkodtak, így péntek délelőtt a WTI már 40 dollár, a Brent 43 dollár felett tanyázott. Szombattól egyébként a korábban meghatározott OPEC+ terveknek megfelelően emelkedhet az olajkartell kitermelése, miután napi 9,7 millióról 8 millió alá csökken a korlátozás, így növekedhet a globális olajkínálat – emlékeztet a KBC Equitas reggeli hírlevele.

Az arany újabb csúcsokra tör, immár a 2000 dolláros lélektani határhoz érkezett.

Az euró erősödött a dollár szemben: péntek reggel 1,1892 dolláron állt a csütörtök esti 1,1799 után. A forint az euróval szemben a 345-ös szint alatt állt, a dollárral szemben a 290-es szint felett. Az Equilor Befektetési Zrt. a technikai kép alapján a hazai fizetőeszköz gyengülését várja, azt, hogy az euróval szemben ismét a 350 forintos szint felé közeledhet a jegyzés.

Ma reggel tette közzé első féléves értékesítési jelentését az AutoWallis, amely felülteljesítette a szektort. A társaság hazai eladásai 5,6 százalékkal csökkentek, azonban a magyar újautópiac eközben 25 százalékkal esett vissza. A relatíve erősebb teljesítmény a cég nagyobb prémiumautó-kitettségének is köszönhető, amelyek iránt kisebb mértékben esett vissza a kereslet. A nemzetközi piacokon az AutoWallis értékesítése 15,6 százalékkal bővült, így összességében 2,8 százalékkal emelkedtek az újautó-eladások.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG