Nem látszik még a luxuspiac újjáéledése, gyenge gyorsjelentést közölt az LVMH. A luxuscikkpiac legnagyobb szereplője a vártnál gyengébb harmadik negyedéves árbevételről számolt be, elsősorban a kínai fogyasztói hangulat éles romlása miatt.
Az organikus árbevétel egy százalékkal 18,5 milliárd euróra (20,7 milliárd dollárra) nőtt, elmaradva a Visible Alpha konszenzus 1,3 százalékos várakozásától.
Az ötös szám bűvkörében
A csoport bevételének közel felét adó divat- és bőráru szegmens organikus forgalma 5 százalékkal csökkent, miközben az elemzők csak két százalék alatti visszaesést vártak.
Az Ázsia-régió értékesítése ugyancsak 5 százalékkal mérséklődött, ezzel szemben az Egyesült Államokban 5 százalékos növekedést ért el a vállalat. Az eddig ellenállónak bizonyult óra- és ékszerdivízió (Bulgari, Tiffany) növekedése az első félévi 9-ről 6 százalékra lassult.
Cecile Cabanis pénzügyi igazgató a kínai vagyonos rétegeket célzó adószigorítást is a fogyasztói kedv romlásának okaként említette, ugyanakkor árcsökkentést nem tart megoldásnak. A Hermès és a Kering a jövő héten közli harmadik negyedéves számait.

Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”.





