3p
Amerikai kutatók empirikus vizsgálata megerősítette azt a korábban megfogalmazott gyanút, miszerint a londoni aranyár-fixingben résztvevő bankok egy évtizeden át manipulálhatták az arany világpiaci árát - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Rosa Abrantes-Metz, a New York-i egyetem Leonard Stern üzleti iskolájának a tanára (aki egy 2008-ban megjelent cikkével hozzájárult a londoni bankközi referenciakamat, a Libor manipulálásának a leleplezéséhez) és Albert Metz, aki igazgató a Moody's hitelminősítőnél, egy előzetes, még nem publikált tanulmányukban azt írták: lehetséges, hogy a londoni aranyár-fixingben résztvevő öt nagybank (a Barclays, a Deutsche Bank, a Bank of Nova Scotia, a HSBC és a Société Générale) egymással összejátszva manipulálhatták a hivatalos jegyzést. Az árrögzítés csaknem százéves múltra nyúlik vissza.

A Deutsche Bank már lépni akart

A bankok közül egyik sem volt hajlandó kommentálni a kutatás eredményét. A Deutsche Bank januárban váratlanul bejelentette, hogy kilép az arany és az ezüst napi londoni árfolyamát meghatározó körből. A német bankfelügyelet elnöke, Elke König sejtetni engedte, hogy a bank lépése esetleg az árfolyam manipulálásával kapcsolatos gyanúval függ össze.

A The Wall Street Journal 2013 márciusában azt írta, az Egyesült Államokban már vizsgálja az illetékes hivatal, hogy manipulálták-e az árfolyamokat.

Az Arany Világtanács nemrég közzétett felméréséből kiderült, a tőzsdén jegyzett, aranybefektetésekben érdekelt alapok (ETF) 2013-ban 881 tonnával csökkentették fizikai készleteiket, ami az utóbbi 32 év legnagyobb áresését váltotta ki. Az olcsóbb fém iránt azonban megnőtt a magánfogyasztók érdeklődése, a teljes kereslet 15 százalékkal csökkent ugyan, de ezen belül az ékszerek, érmék és a rúdarany iránti kereslet 21 százalékkal 3863 tonnás csúcsra emelkedett. Részletek >>>

Délutáni gyanús árfolyammozgás

Az arany hivatalos jegyzését naponta kétszer - londoni idő szerint délelőtt fél tizenegykor és délután három óra körül - konferencia-hívással állapítják meg. Nemesfém-piaci kereskedők már korábban azt mondták, a fixingben résztvevő bankok és ügyfeleik tisztességtelen előnyre tehetnek szert.

A New Yorki-i egyetem üzleti iskolájának tanára és a Moody's igazgatója átnézték a napon belüli árfolyamváltozásokat 2001-től 2013-ig. Olyan, váratlan elmozdulásokat kerestek, amelyek felvetik valamilyen törvénytelenség - bennfentes kereskedelem - gyanúját. Különös mintázatot találtak: 2004-től kezdve a délutáni konferencia-hívások időpontjában az arany ára rendszeresen jelentősen elmozdult, az esetek túlnyomó többségében lefelé. Nincs rá magyarázat, hogy a jelenség miért csak 2004-től figyelhető meg, és miért jellemzően azonos irányú - csökkenő - az ármozgás - mondta Abrantes-Metz.

Hozzátette: azt a pénzügyi felügyeletnek kell megállapítania, hogy mi az oka a feltűnő árfolyammozgásnak, de tény, hogy a bankoknak megvannak az eszközeik, az indítékuk és a lehetőségük a manipulációra.

A német WirtschaftsWoche hírportál azt írta idén januárban: a bankok azért nem érdekeltek az arany árának emelkedésében, mert ez veszélyeztetné a jegybankoktól származó többlettartalékkal folytatott spekulatív ügyleteik hasznát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG