2p
Ma tartja közgyűlését a Norbi Update Lowcarb, ahol elvileg a cég tőzsdei kivezetéséről is döntenek. A hazai börzén egyébként a Mol esik, de csak az osztalékfizetés miatt, így ez a BUX-ra nincs hatással. Az olajár ismét elérte az 50 dollárt, nagyon megerősödött. A kínai tőzsdék index-spekulációk hatására emelkedtek nagyot.

Ma tartja közgyűlését a Norbi Update, melynek egyik érdekessége, hogy a napirendi pontok közé utólag felvették a tőzsdei kivezetés kérdését. Ez nem egy egyszerű döntés, hisz távozás esetén meg kell vásárolniuk a kisbefektetők részvényeit. Szerettünk volna tudósítani a közgyűlésről, de azt a választ kaptuk, hogy a közgyűlés nem sajtónyilvános.

Norbi Update Lowcarb. Forrás: BÉT

Az Update részvény kereskedése már egy hónapja fel van függesztve a tőzsdén. Ha a társaság a kivezetés mellett dönt, és a piac úgy ítéli meg, hogy a részvények megvásárlásának alapja biztosított, akkor a részvények az utolsó, 252 forintos árnál jóval magasabban foroghatnak, persze ehhez az is kell, hogy a kereskedés helyreálljon, azaz a felfüggesztést megszüntessék.

A nagyobb papírok közül ma a Mol esik 2,5 százalékot 16 050 forintig, de ez lényegében annak köszönhető, hogy ma már osztalékszelvény nélkül forog a papír, így a részvényesek számára nem ér kevesebbet, és a BUX-ban sem jelentkezik elmozdulásként. Emellett a Richter esik közel 1 százalékot, 5745 forintig, az OTP 0,4 százalékkal van lejjebb, 4917 forinton.

A nemzetközi piacok csendesebbek, miután Amerikában tegnap zárva voltak a börzék. Az egyetlen komolyabb esemény a kínai indexek 3-4 százalékos emelkedése, miután a Goldman Sach feltételezi, hogy a kínai részvények jó eséllyel bekerülhetnek az MSCI indexekben, és ebben az esetben az indexkövető alapok több milliárd dollár értékben vásárolnának belőlük.

Az olajár ismét elérte az 50 dollárt, legalábbis a Brent típusé, miközben a WTI 49,50-en forog. Igen stabilnak az ár, egyre kevésbé esik vissza az 50-es szintről, érzékelhetően eltűnt a piacról a túlkínálati nyomás.

A forint alig mozdul, 314 környékén nyugalomba jutott az euróval szemben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41490 41190 41690 -0,58% 41420 41490 1 504 722 910 HUF 2026-04-30 09:22:31
MOL 4072 4048 4084 +0,69% 4060 4072 215 985 990 HUF 2026-04-30 09:22:33
MTELEKOM 2484 2476 2500 +0,08% 2482 2484 40 547 308 HUF 2026-04-30 09:21:31
RICHTER 12790 12780 12800 +0,16% 12770 12800 19 556 190 HUF 2026-04-30 09:23:00
OPUS 299 295 299 +1,87% 297 299 1 977 689 HUF 2026-04-30 09:22:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG