1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 957,54 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 69 803,67 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Árfolyamok és grafikonok

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására négyből három - a Mol, az OTP és a Richter - vezető részvény emelkedett, ennek köszönhetően pedig 1,39 százalékkal erősödött a BUX-index, amely így felülteljesítette az európai piacokat. Egyúttal jelezte, hogy az angol és az amerikai tőzsdéken hétfőn kereskedési szünet van.

  • A Mol 50 forinttal, 1,79 százalékkal 2850 forintra erősödött, 958,4 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,58 százalékkal 17 950 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,1 százalékkal 971 forintra csökkent, forgalma 305,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,33 százalékkal 9515 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17640 17540 17735 +0,23% 0 0 9 557 625 505 HUF 2024-06-21 17:05:08
MOL 2850 2838 2854 +0,35% 0 0 5 429 907 728 HUF 2024-06-21 17:05:58
MTELEKOM 1052 1046 1060 -0,57% 0 0 1 437 424 608 HUF 2024-06-21 17:09:11
RICHTER 9300 9285 9360 -0,37% 0 0 2 812 088 345 HUF 2024-06-21 17:05:17
OPUS 425 421 425 +0,35% 0 0 94 189 925 HUF 2024-06-21 17:05:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hány az esőre, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 09:12
Szépen magához tért a hét eleji kábulatból a forint.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre elkerülte a halálugrást a forint
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 18:21
A 400-as szintet szerencsére ma sem kóstolta meg.  
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,58 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 70 378,92 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 398 forint felett az euró, új történelmi csúcsokat tesztel a BUX
Eidenpenz József | 2024. június 21. 12:35
Nincs jó hangulat az európai tőzsdéken, aminek pár rossz gazdasági hír lehet az oka, no meg az előző napi, Nvidia-vezérelte amerikai lejtmenet. Itthon a BUX azonban pluszban van, új rekord is születhet. A forint egyre gyengébb, nagy vevő van a Telekomnál. Eljött a négyszeres boszorkányság napja. Tízezerszer okosabb lesz a robot az embernél?
Részvény / Deviza / Áru Legszívesebben visszafeküdne aludni, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 07:08
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jól tette, aki még a nagy meleg előtt, reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 18:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra járt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Megkapta a beosztását a túlérzékeny forint, sokan ünneplőbe öltöztek
Csernátony Csaba | 2024. június 20. 12:16
Kanyargós utakon jár a forint, amely az idei régiós verseny utolsó helyezettje. Amerikából nem kaptak iránymutatást az európai tőzsdék, ennek ellenére felfelé mentek csütörtök délelőtt. A BUX is többletet hozott össze. A Richter céget vásárolt, a Waberer's pedig ismertette az osztalékfizetési információkat. 
Részvény / Deviza / Áru Most nagyot koppant, aki hitt a kormánynak: véglegesítették a befektetéseinkre kivetett átmeneti adót
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 09:57
A veszélyhelyzet ideje alatt átmenetileg fizetendő szociális hozzájárulási adó szép csendben végleges teherré vált.
Részvény / Deviza / Áru Csak bámulunk: teljes hátraarcot csinált a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2024. június 20. 08:02
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon, de a helyzet 8 óra előtt pár perccel teljesen megfordult. Frissítés: 9-re sajnos újabb fordulat érkezett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG