2p
330 forintnál is többe került egy euró péntek délben.
Friss árfolyamok >>

Kora reggel ugyan volt némi erősödés, de aztán egész nap egyenletes tempóban gyengült tovább a forint - délben pedig nem csak új történelmi mélypontra került a jegyzés, hanem egy lélektani határt is áttört. Az euró árfolyama ugyanis rövid időre 330 forint fölé került.

Innen - ahogy az lenni szokott - valamelyest korrigált az árfolyam, de ezúttal ez nem tartott valami sokáig: csak 329-ig ereszkedett lejjebb, hogy aztán újra célba vegye a 330-as szintet.

A kormányszóvivő csütörtökön már jelezte, hogy mivel meglátásuk szerint a gazdaság fundamentumai nem indokolnak ilyen gyenge forintot, spekulációt sejtenek a háttérben - ebben persze lehet valami, de leginkább azért, mert bár szokás szitokszóként használni, a spekuláció egyáltalán nem valami ördögtől való jelenség, a tőkepiacok normális üzletmenetének része, hogy az eszközök valamilyen irányú árfolyamváltozására "fogadnak" a befektetők.

A háttérben sokkal inkább a feltörekvő piacokat általában is sújtó folyamatok valamint az MNB ultralaza monetáris politikája állhat. Ahogy reggeli elemzésünkben is írtuk, régiónkban nullához közeli kamat már nincs sehol, ez sokkal inkább magyarázatot adhat a helyzetre. Miközben a mi rövidtávú kamatunk még nulla körül van, a dolláré már két százalék, így előfordulhat, hogy sokan a dollárral szemben shortolják a forintot. Így megnyerik a közel 2 százalékos kamatkülönbséget, és a forint gyengüléséből is profitálnak, - persze mindezt csak addig, amíg meg nem fordul a trend.

Mindenesetre a kormányszóvivő is pedzegette az ügyben a jegybank felelősségét, az MNB azonban közleményében finoman helyretette Kovács Zoltánt - itt írtunk az alakuló feszültségről >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG