3p
A nyersolaj árfolyamának további esésével számol a piaci szereplők zöme a legújabb londoni befektetői felmérés szerint.
Fagyos a hangulat

A Barclays elemzőrészlege rendszeresen méri a globális portfoliótőke-áramlás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát. A ház ezúttal azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont intézményi befektetőknek, hogy rövid távon számítanak-e a nyersolaj árának további csökkenésére.

Nincs megállás

A megkérdezettek 63,6 százaléka válaszolt igennel. A vizsgálat részeseinek 9,1 százaléka meredek árzuhanással, 54,5 százalékuk kisebb mértékű további olajárcsökkenéssel számol. Mindössze 22,7 százalék vélekedett úgy, hogy az olaj drágulni fog, 13,6 százalék pedig az olajárak stabilizálódását jósolta. Az áresést valószínűsítő intézményi befektetők csaknem kétharmada a piaci túlkínálattal indokolta várakozását.

A Capital Economics elemzői új, felülvizsgált prognózisukban közölték: a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta jövő év végi árfolyamára szóló előrejelzésüket az eddigi 60 dollárról 55 dollárra csökkentették, elsősorban amiatt, mert a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) az idén nem jutott egyezségre az ártámogató célú közös kvótacsökkentésről.

Lesz 20 dolláros olaj?

A ház szakértői szerint egy már kiépített és termelésbe vont amerikai palaolaj-kitermelő egység hordónkénti működtetési költsége igen csekély, akár 20 dollár is lehet, ami azt jelenti, hogy a termelés ilyen olajárszint felett már kifizetődő lenne.

Kövesse az aktuális árfolyamokat a Privátbankár.hu oldalain! >>>

A gyakorlatban azonban valószínűtlen, hogy a nyersolaj 20 dollár közelébe csökkenne, legalábbis hosszabb időre, több okból is. Az egyik ok az, hogy ilyen olajárak mellett az új kitermelési kapacitásokra szánt, már most is visszafogott beruházások maradéka is bizonyosan leállna. Ez V alakú árfolyampályát vetítene előre, vagyis meredek csökkenés után meredek visszalendülést valószínűsítene, főleg az OPEC-en kívüli kínálati oldali reakció miatt.

Javul a hangulat

A ház szerint emellett a jelenlegi olajpiaci kiegyensúlyozatlanság oka az erőteljes kínálati növekedés és a kereslet ezzel egyidejű gyenge bővülése, az olajárak további meredek esése azonban már a keresleti oldalt is élénkítené. A cég londoni elemzői szerint az újabb olajárzuhanás ellen szól az is, hogy a dollár jelentős erősödési folyamata már a múlté, és várhatóan a nyersanyagpiaci hangulat általánosságban is javul jövőre, részben a kínai gazdasággal kapcsolatos félelmek enyhülése miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG