3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai tőkepiacokon a jegybanki kamatdöntésre váró London kivételével.

Pozitív hangulatban nyitottak csütörtökön az európia piacok. A STOXX 600 index 0,07 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,21 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,22 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX index 0,02 százalékkal emelkedett a kezdéskor, a CAC 40 index Párizsban 0,21 százalékkal kezdett magasabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,39 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,53 százalékos erősödéssel nyitott – írja az MTI.

A Budapesti Értéktőzsde is pluszban volt délelőtt, a nagy papírok árfolyama emelkedik, a BUX index 101 583 ponton jár, az OTP 29 ezer forintos történelmi csúcson áll. A Magyar Telekom csaknem 2 százalékos pluszban áll a tegnapi kiváló gyorsjelentés után.

A befektetők a Bank of England kamatdöntésére és az újabb vállalati eredmények közzétételére vártak. A BOE várhatóan 4,25 százalékról 4,00 százalékra csökkenti az alapkamatot, reagálva a gazdaság lassulásának jeleire és a növekvő munkanélküliségre. Eredménybeszámoló a nagyobbak közül az Allianz, a Merck, a Deutsche Telekom, a Henkel és az Uniper cégektől várható. A befektetők emellett a német és francia külkereskedelmi mérlegadatokból is további információkat szerezhetnek a régió gazdasági helyzetéről.

Globális szinten a hangulatot továbbra is a megújult kereskedelmi feszültségek alakítják, miután Donald Trump amerikai elnök 100 százalékos vám kivetését jelentette az importált félvezetőkre, kivéve az Egyesült Államokban gyártó vállalatokat, és 25 százalékkal megemelte az indiai árukra kivetett vámokat az orosz olajimport folytatódása miatt. A piac megnyugvással fogadta egy közelgő Trump-Putyin találkozó lehetőségét, amit az amerikai elnök vetett fel. Trump egyúttal előrelépésről is beszámolt a Moszkvával folytatott tárgyalásokon is.

Az olajárat az Egyesült Államok készleteiben a múlt héten bekövetkezett vártnál nagyobb csökkenés is támogatta. Szaúd-Arábia is emelte szeptemberi kőolajárait Ázsiában, a második hónapban egymás után, hivatkozva a szűkös kínálatra és az erős keresletre. Az OPEC+ pedig a hét végén jelentette be termelésének növelését napi 547 ezer hordóval. Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára hordónként 64,74 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben, 0,62 százalékos emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,52 százalékkal ment feljebb, 67,23 dollárra.

Az arany spot ára csütörtökön 0,54 százalékkal, unciánként 3387,26 dollárra emelkedett, ezzel visszanyerte az előző kereskedési nap veszteségeit, és kéthetes csúcsra emelkedett. A dollárindex az előző kereskedési napon meredek esést követően kissé tovább csökkent. A befektetők a Federal Reserve kamatcsökkentésére és a központi bank vezetésében bekövetkező változásokra vonatkozó lehetőségeket mérlegelik. Az euró hét heti mélypontról fordult vissza, 0,10 százalékkal emelkedett, 1,1674 dollárra.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 672 801 500 HUF 2026-11-03 16:25:46
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 343 670 543 HUF 2026-11-03 16:25:28
MTELEKOM 2904 2860 2910 +0,97% 2906 2910 842 550 096 HUF 2026-11-03 16:23:53
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13000 917 448 320 HUF 2026-11-03 16:25:21
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG