1p
Ma debütál a New York-i tőzsdén a Zynga. Az internetes közösségi játékokat fejlesztő cég részvényeit 10 dolláros áron vezetik be, 100 millió darabot. A Zynga bevezetése az év utolsó nagy internetes IPO-ja a Wall Streeten. Az első jegyzéseket feszült figyelem kíséri.

A New York-i tőzsde mai napjának a legnagyobb sztorija egyértelműen a Zynga bevezetése. A cég végül az elvárásoknak megfelelő árat kapta. A 10 dolláros ár azt jelenti, hogy egy milliárd dollárt ér a tőzsdei forgalomba kerülő részesedés. Ez egyébként a várakozások csúcsa, ugyanis a várakozások 8 – 10 dolláros árfolyamról szóltak. Ez a legnagyobb internetes részvénybevezetés a Google 2004-es bevezetése óta.

A Zynga, amelynek papírjai egyébként a Nasdaq piacon forognak majd, olyan nagy cégek nyomába lép, mint a Linkedin, és a Groupon, amelyek szintén idén léptek a tőzsdére. Éppen ezen cégek bevezetésének részben keserű tapasztalatai késztették a hírek szerint a Zyngát arra, hogy visszavegyen a korábbi nagyszabású terveiből. Az ügyet jól ismerő források szerint a cég vezetése okult abból, hogy a fenti nagy cégek IPO-ja után a részvényárfolyam hamar csökkenni kezdett, és úgy tűnik nagy eséllyel a kibocsátási ár alá került tartósabban.

A Zynga sikere egyértelműen a Facebookhoz kötődik, bevételének csaknem 100 százaléka a népszerű közösségi portál felhasználóitól származik. A felhasználók száma elérte a havi 227 milliót. Az olyan közismert játékokat, mint a FarmVille, vagy a MafiaWars a felhasználók ingyen játszhatják, ugyanakkor bizonyos speciális tranzakciókért, illetve a prémiumszolgáltatásért fizetni kell.

A mai részvénykibocsátással a cég a legtöbb játékfejlesztő versenytársa elé került, és olyan nagy vállalatokkal került egy sorba, mint az Electronic Arts, vagy a videójáték-gyártó óriás Activision Blizzard. Az IPO szervezéséért egyébként a Morgan Stanley és a Goldman Sachs volt a felelős.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34620 34450 34890 -0,29% 34610 34620 4 028 101 290 HUF 2025-12-02 14:01:40
MOL 2976 2970 3028 -0,13% 2972 2976 1 036 522 334 HUF 2025-12-02 14:01:19
MTELEKOM 1758 1756 1772 -0,45% 1754 1758 111 378 012 HUF 2025-12-02 14:01:16
RICHTER 9710 9670 9735 +0,99% 9705 9710 410 516 635 HUF 2025-12-02 14:01:16
OPUS 522 519 530 -1,51% 521 522 25 120 370 HUF 2025-12-02 13:51:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt elkiabáltuk: lefordult ebédidőre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 12:00
Bár a tegnap esti történelmi csúcsáról reggel tovább emelkedett, fél 12 után csökkenést mutat a BUX index.
Részvény / Deviza / Áru Bámulatos, amit a hazai tőzsde produkál
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414 ponton, új történelmi csúcson zárt. A mai nyitás alapján pedig ez csak a kezdet volt.
Részvény / Deviza / Áru A GDP tehet keresztbe a forint mai csúcstámadásának
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 07:40
Enyhén gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Trump ajándéka, növekvő japán félelmek – ez történt az éjjel az ázsiai piacokon
Imre Lőrinc | 2025. december 2. 07:10
A dél-koreai autógyártók ünnepeltek az amerikai bejelentés hírére.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén indította a decembert a Wall Street
Imre Lőrinc | 2025. december 2. 06:47
Mindhárom fő részvényindex gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Leáldozik az állampapíroknak, előzhetnek a részvények?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 19:22
Erre az „egymillió dolláros” kérdésre főszerkesztőnk, Csabai Károly sem ismeri a választ, így a Trend FM hétfő délelőtti adásában maximum támpontokat tudott adni. A beszélgetés első részében meg a hazai munkaerőpiaci helyzet került terítékre.
Részvény / Deviza / Áru Úgy néznek ki a forintárfolyamok, mint 2022-ben
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 19:01
A dollár 327 alatt is járt délután, az euró közelít a 380-hoz. A 2022-es árakon válthatjuk a svájci frankot is, mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A szerbiai terjeszkedés miatt veszik a Mol-részvényeket, a BUX is emelkedett
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 18:07
A Mol és az OTP is jókora emelkedéssel zárta december első kereskedési napját, a BUX-index 110 ezer fölé emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Gyenge kezdés az amerikai tőzsdén, tovább csökkent az európai gáz ára
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 16:01
Közel 3 százalékkal csökkent az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén. Az amerikai tőzsdeindexek veszteséggel indították a decemberi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Repülőrajttal indította a decembert a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 15:05
Több mint 2,4 százalékkal erősödött a Mol-részvények értéke, és még nincs vége a napnak. Az OTP-nél is örülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG