3p

Közel 6 százalékos mínuszban végzett az olajpapír. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3239,01 pontos, 2,32 százalékos csökkenéssel, 136 260,36 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 44,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön korrigált a Budapesti Értéktőzsde az előző napi történelmi csúcs után, a BUX több mint 2 százalékkal esett. A csökkenést a nap folyamán jó ideig az OTP idézte elő, majd a délutáni óráktól a Mol árfolyama is jelentősen esett. Utóbbi mögött Magyar Péter Facebook-bejegyzése állhat: a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt a Mol vezérigazgatójával való találkozása kapcsán kijelentette, elvárja, hogy ne fizessék ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdonában lévő Mol-részvények után járó osztalékot, és valószínűleg ez volt az, amire a piac negatívan reagált – vélekedett az elemző.

A nemzetközi tőzsdéken is óvatosak a befektetők, miután nem érkeztek kedvező hírek az iráni konfliktus lezárásáról, szerdán az amerikai tőzsdén új csúcsok születtek, és ezek minimális korrekciója látszik csütörtökön – tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 262 forinttal, 5,92 százalékkal 4164 forintra csökkent, 9,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 890 forinttal, 2,01 százalékkal 43 410 forintra esett, forgalmuk 24,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 38 forinttal, 1,63 százalékkal 2374 forintra erősödött, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,78 százalékkal 12 730 forintra gyengült, a részvények forgalma 6,6 milliárd forintot ért el.

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,29 százalék, a frankfurti DAX-index 0,35 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,14 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalékkal csökkent. Milánóban 0,27 százalékos, Madridban 0,51 százalékos indexcsökkenéssel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,16 százalékos, az S&P 500-as index 0,29 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,41 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,41 dollárral (3,59 százalékkal), 98,34 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése unciánként 0,06 százalékkal (2,99 dollárral), 4826,59 dollárra erősödött.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, májusi jegyzésében 2,08 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 42,26 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 29,59 eurón, egy éve 32,36 eurón, két éve 28,69 eurón zárt.

(MTI) 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 46100 0 22 916 144 900 HUF 2026-07-21 17:05:25
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 814 782 900 HUF 2026-07-21 17:05:20
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 096 144 HUF 2026-07-21 17:05:04
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 11780 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 370 360 372 -4,44% 0 0 20 138 646 HUF 2026-07-21 16:59:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG