4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Március elején egyszerre extrém kőolajárakra eszmélt a világ a Donald Trump amerikai elnök által indított iráni háború egyik legkomolyabb következményeként. Mostanra viszont a végéhez közeledhet a nyersanyag kálváriája. 100 dollár alatt maradhat a hordónkénti ár? Már nem is jönnek belátható időn belül rémséges magasságok a világpiaci jegyzésben? Ezeket taglaljuk a következőkben. Ebből a szempontból segítség, hogy a világ egyik legnagyobb, kellően jólinformált szervezete is megszólalt a kérdésben.

120 dollár. Mostanra alig akad olyan ember, aki ne tudná, hogy március elején, röviddel az Egyesült Államok, és elnökük, Donald J. Trump által indított, Irán ellen irányuló támadássorozata hatására a kőolaj hordónkénti, világpiaci jegyzése évek óta nem látott magasságba repült, egészen az iménti árszintig.

Már csökkenő trendben

Április közepére viszont az Európában irányadó Brent ásványolaj hordónkéti ára már 92,5 dollár alatti szinten is járt, míg a tengerentúlon meghatározó WTI nyersolaj ára 87 dollár alá is benézett egy rövid időre. Ezzel mindkét fő olajtermék csökkenő pályát mutat a március legelején látott kiszúráshoz képest, technikai értelemben.

A csökkenő tendencia áprilisban erősödött, ez az elmúlt napokban már kézzelfoghatóan érezhetővé vált. Hiszen néhány napja már ismét mindkét kőolajfajta ára javarészt a 90-95 dolláros árszintek körül mozog.

Napirenden az enyhülés

A technikai képre most ráerősítenek a fundamentumok is, de vigyázat, éppen a két fő kiváltó ok, Donald Trump forrófejű politikája és a keményvonalas Irán miatt ezek szinte bármikor megváltozhatnak. Az elmúlt napokban most mégis inkább a deeszkaláció irányába tettek lépést a felek, ide tartozik az a fejlemény is, hogy újabb közel-keleti tárgyalásokra is sor kerülhet a béke érdekében.

A nemzetközi elemzők egy része már az iráni konfliktus elején is arra számított, hogy a Hormuzi-szoros és egyáltalán a kereskedelem ellehetetlenítésével járó katonai akciók megszűnésével az olajárak gyorsan lejjebb kerülhetnek.

Mostanra ez a vélekedés továbbra is kitart, sőt egyre időszerűbb. Idehaza az Erste szakemberei kedden úgy fogalmaztak a rövid elemzésükben a Perzsa-öböl helyzete kapcsán, hogy

a befektetők arra számítanak, hogy a szituáció nem fog eszkalálódni, ami viszont azt jelenti, hogy egyelőre Irán kezében marad a Hormuzi-szoros feletti kontrol.

Lángoló tankerhajó – remélhetőleg egyre kevesebb ilyen látvány tárulhat elénk
Lángoló tankerhajó – remélhetőleg egyre kevesebb ilyen látvány tárulhat elénk
Fotó: DepositPhotos.com

Megszólalt a Nemzetközi Valutaalap

Az optimistábban vélekedőkhöz a Nemzetközi Valutaalap (IMF), pontosabban a szervezet konkrét előrejelzési értékei is csatlakoztak. Az IMF ugyancsak az Erste elemzése alapján lefelé módosította a növekedési előrejelzését a közel-keleti háború miatti energiaár-emelkedések eredményeképp. Ugyanakkor a Valutaalap egy, a legrosszabb esetet vizsgáló elemzését leszámítva inkább a 100 dollár alatt maradó olajárat vetít előre. A szervezet az úgynevezett középutas forgatókönyvében egy hosszabb konfliktust vetít előre, amely az olajárakra is hatással lenne.

Idén hordónként 100, 2027-ben pedig 75 dollár körül maradhat az olajár, miközben a globális növekedés a 2025-ös 3,4-ről idén 2,5 százalékra csökkenhet – jelezték előre.

Az ezer sebből vérző Irán mellett Trump elnöknek sem kifejezett érdeke a feszültségek élezése, hiszen az üzemanyagok ára a tengerentúlon is csúnyán meglódult. Erről írtunk a lentebb ajánlott cikkben is, miközben az ősellenségnek számító infláció kordában tartása szinte lehetetlen a vágtázó, szinte minden termékkört magával rántó olajárak növekdése mellett.

Árfolyam

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46130 46010 46500 -0,28% 0 0 8 274 319 220 HUF 2026-08-11 17:05:17
MOL 4844 4708 4860 +2,98% 0 0 5 679 393 868 HUF 2026-08-11 17:07:50
MTELEKOM 2620 2610 2670 +0,15% 0 0 1 186 392 528 HUF 2026-08-11 17:07:33
RICHTER 13040 12610 13040 +1,95% 0 0 5 165 217 950 HUF 2026-08-11 17:05:03
OPUS 362 350 372 -1,63% 0 0 45 291 651 HUF 2026-08-11 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 07:35
Kissé erősödött a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 06:28
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 19:27
Többségében gyengült kedden a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedik a Mol a mezőnyből Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,44 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:08
Határozottabbá vált a nyitáskor még visszafogott növekedés a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 10:58
Ép ésszel felfoghatatlan tőkére tettek szert, megint.
Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
Részvény / Deviza / Áru Véget értek a szép napok a tőzsdén? Ezt árazzák a kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 09:46
Tulajdonképpen csak a toporgás volt biztos induláskor az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 07:18
Kitehette az irányjelzőt a magyar fizetőeszköz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG