3p

A gyengélkedő forint egyre jobban foglalkoztatja a lakosságot.

Az Opinio Institute legújabb országos reprezentatív kutatásában a 16 év feletti lakosság negyede (25 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál jobban odafigyelt a forintárfolyamra az elmúlt hetek forintgyengülésének kontextusában. Ez az arány a társadalom magasabb státuszú szegmenseiben magasabb az országos átlagnál (diplomások körében 38 százalék, magas jövedelmű háztartásban élők körében 31 százalék). Az ellenzéki pártok szavazói, azon belül is elsősorban a Tisza-szavazók nagyobb részét foglalkoztatta a kérdés, az ő körükben 42 százalék követte a szokásosnál jobban az árfolyamtrendeket bevallásuk szerint a kormánypártiak 15 százalékához képest.

Árfolyam

Csak rosszabb lesz?

Alapvetően pesszimisták a lakossági várakozások a forintárfolyam további alakulását tekintve: 61 százalék további gyengülésre számít és csak 10 százalék bízik abban, hogy visszaerősödik a forint árfolyama a következő hónapokban. Érdekesség, hogy még a kormánypártiak körében is a pesszimisták vannak relatív többségben a forintárfolyam alakulását tekintve, noha az országos átlaghoz képest itt jóval szűkebb az olló: ebben a körben 30 százalék számít további forintgyengülésre és 23 százalék számít visszaerősödésre – derült ki az intézet felméréséből.

A személyes érintettség kérdésében 44 százalék számolt be jelentős érintettségről (4-es és 5-ös értékelések arányának összege az 1-5-ös skálán). Az érintettek köre az 50-60 éves korcsoportban, a diplomások körében, a magas jövedelműek körében és a Tisza-szavazók körében éri el, vagy haladja meg az 50 százalékot.

Mégis kinek a hibája?

Éles különbségek mutatkoznak meg annak tekintetében, hogy különböző társadalmi csoportok milyen arányban írják az elmúlt hetek fejleményeit a devizapiacokon a magyar gazdaságpolitika, vagy a világpiaci trendek számlájára. Összességében a magyar gazdaságpolitikát hibáztatók (48 százalék) vannak relatív többségben a világpiaci trendekkel magyarázókkal szemben (22 százalék), míg a társadalom közel harmada (30 százalék) a két tényező hatását kb. ugyanakkorára becsülik. A legfiatalabb korcsoportok (60 százalék), a magas jövedelműek (66 százalék), illetve a Tisza-szavazók (88 százalék) azonban az országos átlagot jócskán meghaladó arányban teszik felelőssé a magyar gazdaságpolitikát.

A személyes érintettséget meghaladó arányban vannak azok, akik inkább, vagy nagyon aggódnak a forint jövőbeli árfolyama miatt (56 százalék) és csupán 13 százaléknyian inkább, vagy egyáltalán nem aggódnak miatta. Még a kormánypártiak körében is egyenlő arányban (28 százalék) vannak azok, akik aggódnak, illetve akik nem aggódnak a forint jövőbeli árfolyama miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG