3p
Tegnap az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke kénytelen volt nyilatkozni azt követően, hogy a múlt heti döntés, miszerint nem emelnek kamatot, megroppantotta a piacokat. Most beszéde közben maga a jegybankelnök is megroppant: rosszul lett. Lehet hogy erejét meghaladó a feladat?

 

 

Rossz döntés, gyenge indok

A piac múlt héten meg volt győződve arról, hogy bekövetkezik az első amerikai kamatemelés közel 7 éve, miután teljesen indokolatlan a 0 szintű kamat fenntartása ilyen hosszú távon. A kamatemelés elmaradt, ráadásul Yellen Fed elnök nem is tudta ezt meggyőzően indokolni. Elmondta, hogy a fő célok a munkanélküliség és az infláció megfelelő szintje, és ezzel nem teljesen elégedett. Ez azért tűnt kissé sánta indoknak, mert a Fed által kívánatosnak tartott munkanélküliség 6,5 százalék, miközben az adat jelenleg 5,1 százalék, vagyis kifejezetten kamatemelést indokolna.

Az infláció ugyan lejjebb van, mint a 2 százalékos cél, de ha ezt olyan nagy bajnak is tekintjük, a két adat kiegyenlíti egymást, így nem indokol extrém monetáris politikai eszközöket. Márpedig a 0 kamat extrém, a teljes pénzügyi válsághelyzet esetében alkalmazandó szint, nem pedig ilyen relatív nyugodtabb időszakban, mint a mostani.

Meglett a hatás

A piacokat letaglózta a döntés, de amitől még jobban megrettent mindenki, az kamatemelés várható időpontjának eltolása, esetleg beláthatatlan ideig. Ez már súlyos torzulásokat okoz a piacokon, a pénz nem oda áramlik, ahol szükség lenne rá, kizárólag tőzsdei lufifújásra jó, ugyanakkor egy későbbi válsághelyzetben nem lesz eszköze a Fednek, ha most fölöslegen használja azt.

S&P 500, 10 nap. A kamatdöntés óta zuhant

Így aztán az lett a végkövetkeztetés, hogy az amerikai jegybank tanácstalan, fél bármit tenni. Erre zuhanni kezdtek a tőzsdék, hisz alig van rosszabb hír a piacok számára, mint egy tehetetlen jegybank, pláne ha az a világ legnagyobb gazdaságához tartozik.

DAX, 10 nap. Egy hét zuhanás, ma korrigál először

Kármentés

Ezt végül feltehetőleg észlelte Yellen, és megpróbálta mérsékelni az okozott kárt azzal, hogy tegnap meglebegtette az idei kamatemelés lehetőségét. Ha ezt komolyan gondolja, akkor ez monetáris politikájának egészséges korrekciója lehetne, és úgy tűnik, ma már ezt kezdik árazni a piacok, részben ez lehet az oka a mai ralinak. Persze a lényeg az lesz, az amerikai piacok hogy reagálnak, mennyire hisznek a jegybank magabiztosságának visszatértében.

Paradox módon pont tegnapi beszéde közben lett rosszul a Fed-elnök. Miután nem fiatal, ez önmagában nem lenne szokatlan, de most a legrosszabb időben történt. A múlt hét óta a piac egyszerűen gyengének tartja a Fedet és elnökét, és ez az incidens óhatatlanul és sajnálatosan ráerősít erre.

Ezek után a Fednek nemigen lesz más választása, mint még az idei évben, lehetőleg már a következő két ülés valamelyikén megemelni a kamatot. Ha ez elmarad, az olyan bizalmi válságot indíthat el, ami a piacok összeomlását hozhatja. A piacok megunták az irracionális monetáris politikát és a félénk jegybankokat, és erős figyelmeztetést adtak az elmúlt héten, amint ez a chartokon is látszik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39700 38830 39900 +5,53% 0 0 40 070 446 130 HUF 2026-04-08 17:07:37
MOL 3998 3880 4000 -0,55% 0 0 2 337 371 970 HUF 2026-04-08 17:05:06
MTELEKOM 2232 2212 2246 +1,92% 0 0 1 521 176 232 HUF 2026-04-08 17:06:29
RICHTER 12590 12350 12590 +3,11% 0 0 3 852 675 500 HUF 2026-04-08 17:07:31
OPUS 448 430 468 -1,54% 0 0 404 513 988 HUF 2026-04-08 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG