2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,41 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 70 647,04 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter jó teljesítményének köszönhetően tudott a BUX emelkedni. Hozzátette, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a befektetők olyan defenzív papírok irányába mozdulnak el, mint a gyógyszergyártók.

Árfolyam

Kitért a Magyar Telekomra is, az elmúlt napokhoz hasonlóan a papírral a szokásosnál jóval magasabb forgalomban kereskedtek, a jegyzése pedig végül 2,1 százalékkal esett kedden. Megjegyezte, hogy a Magyar Telekom nagyjából egy hete egy előre bejelentett részvény-visszavásárlási programot hajt végre és a korábbi napokban már nagyjából elköltötte a visszavásárlásra szánt keretet. Azonban vélhetően még többen ajánlják fel a részvényüket megvételre, így a kereslet és a kínálat találkozásának az eredménye, hogy a cég árfolyama csökkent az elmúlt napokban.

  • A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2856 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,51 százalékkal 17 690 forintra erősödött, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 2,1 százalékkal 1024 forintra esett, forgalma 2,5 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 1,94 százalékkal 9465 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26750 26530 26760 +1,33% 26700 26750 501 397 250 HUF 2025-05-09 09:16:14
MOL 3038 3026 3042 +1,27% 3032 3038 185 254 708 HUF 2025-05-09 09:15:31
MTELEKOM 1644 1634 1644 +0,61% 1640 1644 12 143 104 HUF 2025-05-09 09:14:45
RICHTER 10810 10760 10850 -0,37% 10810 10830 37 051 650 HUF 2025-05-09 09:15:17
OPUS 560 555 560 +0,72% 556 560 33 310 HUF 2025-05-09 09:01:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 07:53
Az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött csütörtök estétől péntek reggelig.
Részvény / Deviza / Áru Ha jó áron akar eurót venni, várjon reggelig
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:07
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hogyhogy esik a bitcoin, ha az a digitális arany?
Eidenpenz József | 2025. május 8. 15:01
A bitcoin idén csúnyán lemaradt az aranytól, és miközben a sárga fém új és új rekordokat döntögetett, a digitális eszköz megnézett néhány csúnya gödröt. Mi lehet ennek az oka? Miért nem sikerül felbeszélnie a kriptók árfolyamát a Trump-családnak? Mi lehet a kiút az oldalazásból?
Részvény / Deviza / Áru Felfedi a lapjait az OTP, ezért lett felülteljesítő Németország
Eidenpenz József | 2025. május 8. 12:54
A tőzsdék jó hangulatban vannak csütörtökön délben, Budapesten azonban a gyorsjelentési szezon első napja előtt visszafogottak a befektetők. A forint is gyengül, 406 közelében jár az euró.  Pesszimista az egyik brókercég, mintha túljutott volna a magyar piac a zenitjén az eredménytermelő képesség terén. Újra majdnem százezer a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Az éjszakai birkózásban csak a svájci frankot tudta lenyomni a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 07:49
Idén kereken 10 százalékot erősödött a forint a dollárral szemben – de csütörtök reggelre csak a svájci frankkal szemben tudott vitézkedni a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolgot produkált a forint szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:46
Erősödött a dollárral és az euróval szemben is.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Telekom miatt dübörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 897,67 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 92 823,26 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a szakadék széléről a forint, az OTP viszont elcsúszott
Csabai Károly | 2025. május 7. 12:36
A hazai fizetőeszközt az hozta vissza, ami gyengítette: a németországi választási purparlé, amely végül pozitívan zárult. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon vegyes a hangulat. Az európai tőzsdék esnek, szerencsére Budapest kivételével, ahol a BUX-ot csak az OTP húzza vissza. Az olaj és a gáz drágul, a nemesfémek az amerikai-kínai vámtárgyalások pozitív végkimenetelében bízva gyengülnek, ezzel szemben a kriptóknak jó napjuk van.
Részvény / Deviza / Áru Ne örüljön korán: csak az egyik fontos pénznemmel szemben erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 07:41
A másik kettővel szemben tehát gyengült szerda reggelre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG