3p
Az esti Fed-jegyzőkönyv előtt szépen emelkednek a részvényárfolyamok Amerikában, Európa vegyesen teljesített. A forint fokozatosan gyengül, a BUX pluszban végzett, a Richter és az OTP húzta fel. Közzétette osztalékát és jelentését a Telekom, de nem okozott különösebb meglepetést.

Magyar idő szerint este nyolckor teszik közzé a Fed előző ülésének jegyzőkönyvét, ez kezdetben némi óvatosságot, kivárást okozott a tőzsdéken. A nyitás után kicsit később azonban az amerikai tőzsdék belehúztak, este már fél százalékkal emelkedik az S&P 500, 0,6 százalékkal a Nasdaq és 0,4 százalékkal a Dow Jones. Utóbbi ismét átlépte a 25 ezer pontos bűvös határt.

A Wall Streeten főleg a technológiai papírok emelkednek, de a bakoknak is jó napjuk van. Az olajipar és az autóipar a vesztesek közé iratkozott fel. A Wal-Mart ma is lehúzza a tőzsdét, az Amazon vagy az Alphabet pedig a húzópapírok közé tartoznak.

Európában vegyes volt a kép, a német DAX például egytized százalékkal esett, a francia CAC 0,2 százalékkal emelkedett. Az olasz index kicsi, a spanyol és a görög nagyobb mínuszban végzett.

Robbant a Richter

Itthon a BUX index 0,8 százalékkal ment fel, a legjobban a Richter húzta, amely 3,1 százalékkal 6080 forintra ugrott. A gyorsjelentés után megtépázott részvénynek persze van honnét javítania. Az OTP 1,6 százalékkal 11 590-ig jutott, a Mol 1,2 százalékkal 2844-re süllyedt. Az olajrészvény a jó gyorsjelentés ellenére esik kedd dél óta.

Ma este közzétették a Telekom eredményét, ez még nem épülhetett be az árakba. Délelőtt viszont megjött az osztalék-bejelentés, a 25 forint nem okozott nagy meglepetést, de a részvény egy százalékkal esett.

További árfolyamok

A CIG Pannónia is tegnap este jelentett, erre ma 2,7 százalékkal esett. A Rába ma esti jelentését holnap értékelhetik a befektetők.

Gyengülget a forint

A forint fokozatosan gyengül, ma 30 fillérrel 312,20-ra emelkedett az euró ára. A nemzetközi porondon kis mértékben tovább erősödött a dollár. Az Erste Befektetési “ötletgyára” korábban a forint shortolását javasolta, 314,90 forintos eurónál történő kiszállással. Most a stop loss felhúzását javasolják 310,49-re (307,90-ről).

“Az elmúlt hetekben nem történt érdemi fundamentális változás” – írják ezzel kapcsolatban. “A magyar folyófizetési mérleg továbbra is jelentős többletet mutat, míg a hazai monetáris politika továbbra is rendkívül lazának számít.” Ugyanakkor arra számítanak, hogy a nemzetközi tőkepiaci folyamatok alól Magyarország sem képes kivonni magát, és a Fed és az EKB várható szigorítása a forint árfolyamába is be fog gyűrűzni.

A kripto-korrekció korrekciója

Az USA-ban a lakásértékesítések estek januárban, a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex viszont jobb lett a vártnál.

A kriptodevizák ma jelentősebben esnek, igaz, ez egy komolyabb emelkedő szakasz után érthető. A bitcoin tíz százalékkal lejjebb, 10 500 dolláron áll.

Alkalmas-e pénzküldésre a bitcoin? – tettük fel ma a kérdést. Szerintünk nem, hacsak a címzett nem kifejezetten arra vágyik. Erről itt írtunk részletesebben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG