2p
Lassan észhez tér a kőolaj ára, a szakértők szerint egyik üzemanyag sem fog 400 forintnál többe kerülni.

Abban egyetértenek az olajpiaci szakértők, hogy amennyiben nem emelkedik számottevően a kőolaj-fogyasztás, úgy a kínálat ismét meghaladhatja majd a keresletet. Ezzel a kőolaj ára az 50-55 dolláros sávban normalizálódhat az év során, ami 400 forint alatt tartaná az üzemanyagok árát. Van azonban néhány tényező, amiről már most biztos, hogy hatással lehet a kőolaj árfolyamának alakulására.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint bármennyire is komoly ugyanis az OPEC tagországok termeléscsökkentési vállalása, könnyen lehet, hogy túl fogják lépni a kvótát, ez pedig ideiglenesen 50 dollár alá lökheti az árfolyamot. Grád Ottó ugyanakkor figyelmeztetett: Magyarországon nem csak a világpiaci ár, hanem az ebből számított jövedéki adó is befolyásolja az árat, ám még ha a magasabb jövedéki adóval is számítják a tankolást, akkor sem mehet 350-370 forint fölé az üzemanyag literenkénti ára. Hasonló véleménnyel van a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója, Hegedűs Miklós is.

Be sem tartják, nem is számít

Az Erste Befektetési Zrt. elemzője, Pletser Tamás szinte biztos abban, hogy a tagországok meg sem próbálják majd tartani a vállaltakat, ezzel a kőolaj ára valóban az 50-55 dolláros sávban maradhat. Ha ugyanis valóban csökkentik a kitermelést, úgy a kőolaj ára a 60-70 dolláros sávba kúszhat, ami Magyarországon 380-420 forintos üzemanyagárat eredményezne. Amerikának ráadásul eszében sincs visszavágni a termelést, a szakember szerint a palaolaj termelés napi 200-300 ezer hordóval nőhet 2017-ben.

A Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza, Varró László szerint egyenesen mindegy, hogy az OPEC mit csinál, az olajcégek az utóbbi két évben ugyanis jelentősen visszavágták a beruházásaikat, és az olajmezők kitermelése is folyamatosan csökkent. Ez önmagában is az árak stabiliziálásához vezet, az OPEC döntése pusztán meggyorsítaná a folyamatot, véli a szakértő. Varró hozzátette:  az IEA robosztus kőolaj-keresletemelkedésre számít, ez idén napi 1,3 millió hordó lehet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG