2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Addig ostromolta az olajár az 50 dolláros szintet, amíg végül el is érte. Az amerikai tőzsdék szép napot tudnak maguk mögött, az Apple a korábbi gyengélkedés után valósággal megbokrosodott. A német börze is tovább szárnyal. A forint stabilan erősödik, akárcsak a Mol, az OTP és a Richter.

Amerikában tegnap második napja láthattunk igen szép emelkedést, ezzel a piac hangulata a hónap eddigi részéhez képest alapvetően megváltozott. Az S&P 500 viszonylag közel került a tavalyi tetőhöz, mindössze 2 százalékra van tőle. A Nasdaq 4900 ponton ugyan távolabb van a tavalyi csúcstól és még a kritikus 5000 pontos szintet sem érte el, de jóval a 200 napos mozgóátlag fölött jár.

Apple: szárnyalás az utolsó napokban

Amint a grafikonon is látható, az Apple nem csak, hogy magához tért a gyengélkedésből, de egyenesen megvadult. Vélhetően sokan nyitottak short pozíciót a 92 dolláros szint letörésére számítva, és ők most kénytelenek zárni, felhajtva az árfolyamot, ami immár 100 dollár közelében van. Komoly cég az Apple, egy csökkenő negyedév miatt még korai volt temetni, a vállalat még rengeteg pénzt fog termelni, és kellemes osztalékkal láthatja el részvényeseit.

Az olajár addig-addig támadta az 50 dolláros szintet, amíg el is érte. A Brent kevéssel fölötte van, a WTI pár centtel alatta. Ezzel a mélypontról az olajár 90 százalékot emelkedett, ami az akkori túladottság fényében érthető is. Fellélegezhetnek az olajexportőrök, szomorkodhatnak az autósok, de azért a 100 dolláros magasságokat ne várjuk.

Brent olaj, megvan az 50 dollár

A forint tartja erejét, immár 314 alatt van az euróhoz képest. Nagy Márton, az MNB alelnöke ma reggel megerősítette, hogy további kamatmódosítás nem várható, a jelenlegi alapkamatot nagyon hosszú ideig, akár évekig is fenn szeretnék tartani. Ez mindenképpen egy komoly stabilitás, ami a forint iránti bizalmat megnövelheti.

Az európai börzék többsége az előző két nap nagy ralija után ma egyelőre pihenőt tart, de a DAX ma is emelkedik fél százalékot, így értéke most 10 260 pont. A BUX újra felfelé vette az irányt, 0,4 százalékkal van feljebb, 26 800 ponton. Az OTP 7065, a Mol 16 500 forint, a Richter elérte az 5600 forintot, ezzel gyakorlatilag örökös csúcsának közelébe került.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39800 39670 40570 -0,25% 0 0 10 689 361 400 HUF 2026-05-22 17:14:50
MOL 3828 3792 3952 -2,40% 0 0 4 496 686 602 HUF 2026-05-22 17:05:03
MTELEKOM 2622 2600 2640 -0,68% 0 0 1 124 932 750 HUF 2026-05-22 17:09:38
RICHTER 12000 11970 12250 -0,25% 0 0 2 901 135 470 HUF 2026-05-22 17:14:22
OPUS 312 307 318 +0,65% 0 0 21 890 390 HUF 2026-05-22 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén hisznek a háború végében
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:46
Így zárták a hetet a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Járt 360 felett is az euró, de estére olcsóbb lett, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:48
Erősödéssel zárt pénteken a forint az euróval szemben: a közel 359 forintos nyitás után este 358,54 forinton áll. A dollárral szemben is kisebb mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frankhoz viszonyítva pedig gyengült.
Részvény / Deviza / Áru 130 ezer alatt zárt a BUX-index, estek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:59
Mind a négy vezető részvény mínusszal zárta a hét utolsó kereskedési napját, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen nyitott a New York-i tőzsde, az európai gázár pedig nagyot csökkent
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:01
Közel 4 százalékkal csökkent pénteken az európai gázár az irányadó holland gáztőzsdén. A New York-i tőzsdeindexek mindegyike 0,3 százalék körüli plusszal indította a hét utolsó kereskedési napját.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:53
Közel 2 százalékkal csökkent a Mol árfolyama pénteken délutánig, a BUX-index is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:43
Félidőben a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás húzza lefelé nemcsak az olajpapír, hanem a teljes hazai tőzsde teljesítményét.  
Részvény / Deviza / Áru Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
Czwick Dávid | 2026. május 22. 11:36
Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:23
Nagy volt a riadalom a Tiszaújvárosban történt robbanás hírére.
Részvény / Deviza / Áru Rekordnyereséget produkált a Duna House
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:12
A Duna House csoport az idei első negyedévet rekord eredményekkel zárta. A tisztított adó- és kamatfizetés, illetve amortizáció előtti nyeresége 22 százalékkal emelkedett, 1,6 milliárd forintra. Az adózott profitja pedig 50 százalékkal száguldott felfelé, 900 millió forintra.
Részvény / Deviza / Áru Kegyelmi időszakban egyelőre a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:56
Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A svájci frank ellenében viszont alig változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG