3p
A külföldi befektetők idén óriási tételeket adtak el török papírjaikból, elsősorban a részvényekből. Korábban az ország a befektetők kedvence volt, de eljött a profit bezsebelésének ideje. Most már az orosz konfliktus és szankciók is szerepet játszanak, a kitárazás folytatódik.

Elhordják

A Bloomberg adatai szerint a külföldi befektetők idén 7,6 milliárd dollárt vontak ki a török eszközökből, ezen belül csak novemberben 1,4 milliárdot. Egyrészt az Erdogan megválasztását követő ralit használták ki a kiszállásra, másrészt a szír helyzet és a legújabb orosz szankcióknak a török gazdaságra gyakorolt hatása riasztja el a befektetőket.

Magas hiány, magas hozam

A fundamentális tényezőknek is nagy a szerepe. A török fizetésimérleg-hiány százalékpontban kifejezve a legnagyobb a G20-ak között, mindehhez tetemes külső adósság társul. A befektetők attól is félnek, hogyha megindul az amerikai kamatemelés, akkor ezek kamatterhe erősen megnövekszik, és a kötvények, valamint a líra árfolyama tovább  zuhanhat.

A 10 éves török kötvények hozama 10,31 százalék, közel fél százalékponttal emelkedett az elmúlt hónapban. Közben a befektetők attól félnek, hogy Erdogan elnök alacsonyabb jegybanki kamatokat fog szorgalmazni a gazdaság élénkítése érdekében, miközben a magas infláció megfékezése magasabb kamatokat kíván, és a megerősödött elnöknek jelentős hatása lehet a jegybankárok döntésére.

Van, aki már venne

Mindazonáltal van már, aki úgy gondolja, hogy érdemes vásárolni. A Credit Suisse javasolja a befektetőknek, hogy fontolják meg a vételt, miután a részvények értékeltsége a nagy esés után viszonylag kedvező lett. A gazdaságban is voltak a közelmúltban kedvező jelek: augusztusban és szeptemberben pozitív volt a fizetési mérleg, bő 10 éve először. Ez elsősorban az olajár esésének köszönhető, de a líra nyár végi méretes zuhanása is kedvezően hathatott.

A líra árfolyama az év első felében jóval 3 euró alatt volt, és a magas nominális kamatszint miatt rengetegen spekuláltak a lírára az euróval szemben. Ám a piac benyújtotta a számlát: a török deviza zuhanni kezdett, a spekulánsok nagy bukóban kellett, hogy kiszálljanak, tovább gyengítve a lírát, melyből a mélyponton már 3,50-et is kellett adni egy euróért. Ott aztán az eladók elapadásával megfordult az irány, és az árfolyam visszaszáguldott 3 euró közelébe, majd 3,10 körül lelt egyensúlyra.

Minősítések

A hitelminősítők egyelőre kedvezőtlenül ítélik meg a helyzetet. A Fitch szerint egyre növekszik a magánszektor adóssága, a Moody’s a nagy külső finanszírozási igényre figyelmeztet, melyhez még a geopolitikai kockázatokat is hozzáteszi, mint negatívumot. Mindketten a legalsó befektetési osztályba sorolják az országot, a Standard & Poor’s pedig eggyel lejjebb, a bóvli kategóriába.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG