2p
Míg a hazai piac zárva volt, kint agyoncsapták a forintot, de ma már valaki nagyon veszi. Gyengül a cseh korona, a török líra, erősödik a svájci frank. Amerika örült a kínai megállapodásnak, itthon esik a Richter és a Mol, emelkedik az OTP.

A múlt héten masszívan gyengült a forint, aztán tegnap végül bevetette valaki a régi trükköt: zárt hazai, de részben nyitott nemzetközi piacon leütötte az árfolyamot, ma pedig már menti valaki, veszik nagyon. Nem először fordul elő ilyen trükközés, nem egészséges, ha egy instrumentum fő piaca zárva, és közben valahol kis likviditás mellett manipulálhatják az árfolyamot.

Euró/forint. Pünkösdi manipuláció?

Ami a számokat illeti: eurónként 319,50 volt az itthon nem is létező árfolyam, kedd reggelre visszakerült 318-ra, ahol pénteken zárt, majd ma délelőtt egy jó nagyot húztak rajta, 316,50-es szintig. Ez persze örömteli, a tartós gyengélkedés keresztbe tenne a bérfelzárkózásnak, hiába nőnek forintban a bérek, ha a maga a forint gyengül.

A cseh korona is nagyot gyengült az elmúlt napokban, viszont miután tavaly óta 7 százalékot erősödött a csúcsáig, szinte fel sem tűnik, ha ebből visszaad valamit. Egy éve még 27 volt eurónként, ott tartotta a cseh jegybank, majd engedték erősödni, a legjobb szint 25,10 körül volt, most 25,65-at kell adni egy euróért. A grafikonon mindez szinte fel sem tűnik, az erősödő trendet eddig nem törte meg.

Euró/cseh korona, 3 év

A török líra eddigi szakadatlan gyengülése felgyorsult, ott komoly makrogazdasági, egyensúlyi gondok húzódnak a háttérben. A svájci frank az eurónkénti 1,20-as szint megtesztelése után tartósan erősödik, 1,1750-ig jött vissza, az egykori árfolyamkorlát úgy tűnik, most is erős technikai szint.

Az amerikai tőzsdéket tegnap a kínai-amerikai kereskedelmi megegyezés lendítette meg, aztán az amerikai külügyminiszter Iránnal kapcsolatos kijelentései kissé visszafogták a lendületet, az S&P 500 azonban így is 0,7 százalékkal emelkedett, 2733 pontig.

Ma az ázsiai és európai piacok nem találnak irányt, a hazai börze ingadozással kezdte a napot, melynek során a Mol lenézett 2700 forint alá, de visszakapaszkodott a pénteki szintre, hogy aztán újra alámerüljön 2690 forintig. Az OTP kezdeti gyengélkedés után másfél százalék pluszba lendült, 10 600 forintig. A Richter egy százalékkal esik, 5540 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG