3p
A tulajdonukban lévő Appeninn Vagyonkezelő Nyrt. november 5-ére összetrombitált rendkívüli közgyűlésén az igazgatóság legfeljebb 20 milliárd forint kötvény kibocsátásához kér felhatalmazást, amelynek 70 százalékát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jegyezheti le.
Tiborcz István és Orbán Viktor. Kép forrása: Orbán Viktor, Karácsonyi előkészületek - 2013 c. Facebook oldala.

A pénzpiaci kockázatok csökkentése és a növekedési tervek megvalósítása – ezekkel magyarázta a Budapesti Értéktőzsdén forgó Appeninn a börze honlapján is megjelent közgyűlési hirdetményében, milyen célokból kíván részt venni az MNB által 2019 július elsején elindított növekedési kötvényprogramban.

Ez utóbbinak feltételét már teljesítette a cég, október 1-jén megkapta a kötvénykibocsátáshoz szükséges független hitelminősítési eljárást. Az MNB által felkért német Scope Ratings GmbH nemzetközi hitelminősítő ugyanis a legfeljebb 20 milliárd forint értékben piacra dobni szándékozott kötvényekre BB-, míg az Appeninnre B+ besorolást adott, amely meghaladja a jegybank által elvárt befektetési szintet.

A kötvények legfeljebb 10 éves futamidejűek lennének, azok kibocsátására a részvényesek felhatalmazása után, ezek szerint tehát november 5-ét követően kerülhet sor.

A társaság igazgatótanácsa részletesen megvizsgálta a hitelkövetelések fedezet mellett kibocsátott értékpapírok előnyeit és korlátait – olvasható a közgyűlési hirdetményben.

Előnyök:

  • a jelenlegi kedvező fix kamatozás biztosítása 10 éves időtávban,
  • a hitelcéltól független felhasználás,
  • a tulajdonosi struktúra és autonómia megőrzése,
  • közvetlen forrásbevonás,
  • a növekedési stratégia biztosítása,
  • az hazai fizetőeszközben denominált – nincs árfolyamkockázat.

Korlátok:

  • a teljes tőketörlesztés egyszerre történik, a futamidő végén,
  • a várható hozamszint 2,5-3 százalék.

A BÉT honlapján közzétett legutóbbi, augusztus 28-ai állapot szerint az Appeninn legnagyobb közvetlen tulajdonosa az Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István minősített többségi (azaz legalább 75 százalékos) befolyása alatt álló BDPST Zrt., amely akkor még a részvények 20,3 százalékát birtokolta. Ám egy múlt heti döntés értelmében a BDPST december 20-áig további 9 százalékos pakettet vásárolhat meg a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő, ugyancsak tőzsdei Opus Global Nyrt. 18,7 százalékos Appeninn-részvénycsomagjából. Feltéve, hogy addig kifizeti azok – nyilvánosságra nem hozott – vételárát.

Az Opus ugyanakkor az adásvételi ügylet megvalósulását követően nála maradó 9,7 százalékos Appeninn-részesedésén is túladna, hogy az eladásokból befolyó pénzt –mint közleményében kifejtette – jelentősebb növekedési kilátásokkal rendelkező stratégiai üzletágainak fejlesztésére, illetve az előkészítés alatt álló akvizícióinak megvalósítására fordíthassa.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG