4p
Ma hajnalban befutottak az OTP tavalyi számai, a bank tavalyi nyeresége elérte az egymilliárd eurót. A részvény szerényen emelkedett, de a BUX-ot a Richter és a Mol visszahúzta. A főbb részvénypiacokon kedvező volt a hangulat. Számos autóipari hír jött, a Tesla bejelentéseit a piac nem díjazta.
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

Az OTP árfolyama 11 810 forinton zárt ma, a gyorsjelentés közzététele utáni napon, ami 0,7 százalékos emelkedés. Amint délelőtt írtuk, az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál nagyobb, az egy évvel korábbit 14 százalékkal felülmúló, 77,8 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért az utolsó negyedévben. Adózott eredménye az egész évben 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárddal.

A BÉT indexe egyébként 0,4 százalékkal csökkent, ami a Richter kettő és a Mol 0,9 százalékos csökkenésének köszönhető (5270, illetve 3210 forint). A forint gyengült, 316,30 az euró, hetven fillérrel drágult.

További árfolyamok itt láthatók

A kereskedelmi háború így, a kereskedelmi háború úgy. Az utóbbi mintegy egy évben szinte naponta rángatják az ezzel kapcsolatos hírek a tőzsdéket, ma sincs másképpen. Most a kedvezőbb irányba lendült az inga, így emelkedés jött mindenütt.

Jó és rossz adatok jöttek

Ehhez még Kínából jó makroadat is érkezett. Az ISM feldolgozóipari index viszont két éves mélyponton van, a várt érték alatt, ez visszafogja az optimizmust. A főbb amerikai indexek negyed-fél százalék közötti pluszban járnak. Az európai mutatók kicsit jobban nekiindultak, a német DAX 0,8, a francia és brit mutató fél-fél százalékkal.

Az olaj 2,5, az arany egy, az ezüst két százalék feletti mínuszban van.

Egymilliárd euró feletti OTP-eredmény

Rekordnagyságú profitot ért el az OTP-csoport a 2018-as évben, ez elérte az éves egymilliárd eurót, amiről még ősszel beszélt a BÉT 50 konferencián Csányi Sándor – írta az Equilor hírlevele. Folytatódott az organikus növekedés a kedvező gazdasági környezetben.

Valamint a Horvátországban és Szerbiában korábban vásárolt bankok integrálása is jelentősen emelte a csoport eredményességét. Csütörtök reggel, a gyorsjelentés előtt a bank bejelentette azt is, hogy megvásárolja a Societe Generale montenegrói leányát is.

Kiszervezik az Old Navy-t

A Tesla a Model 3 gyártásáról tett közzé részleteket, de az elemzők és befektetők nem voltak nagyon lelkesek tőle. A részvény nyolc százalékos mínuszban van, 293,40 dolláron. Ma kell kifizetnie kötvénytörlesztésre 920 milliárd dollárt.

Nagyot, 25 százalékot ugrottak a GAP (GPS) divatcég részvényei, miután az Old Navy márka kiszervezéséről döntött új cégbe. A cég nehezen tud lépést tartani olyan nevekkel, mint a Zara és a H&M, az Old Navy a legjövedelmezőbb üzletága. A kiszervezéstől azt remélik, hogy áttekinthetőbb lesz a cégcsoport jövedelemtermelő képessége.

A Toyota és a Fiat Chrysler amerikai autóeladásai 5,2, illetve 2,0 százalékkal süllyedtek februárban. Ezt az amerikai védővámokkal is magyarázzák. A két részvény csak kicsit süllyedt. A többi európai autógyártó viszont szépen emelkedett ma. (A német autógyárak helyzetéről itt írtunk a délután folyamán.)

Frissült az Ethereum-rendszer

A New York Times azt írja, hogy a Facebook, a Telegram és a Signal is saját kriptodevizát indíthat az idén. Ezzel az átlagfelhasználók nagy tömegét céloznák meg, beépítve a nemzetközi pénzküldés, fizetés lehetőségét az alkalmazásaikba. Hasonlóan a Venmo vagy a PayPal rendszerekhez.

A főbb kriptodevizák ma 1-4 százalékos pluszban vannak, a bitcon 3850 dollár. Elindult az Ethereum Constantinople nevű frissítése, az ether ára 139 dollár, ez plusz két százalék.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41920 41800 43400 -1,73% 41920 41930 11 639 626 570 HUF 2026-11-05 16:21:52
MOL 5000 4954 5090 -1,96% 4990 5000 4 221 913 558 HUF 2026-11-05 16:19:53
MTELEKOM 2860 2852 2938 -2,05% 2856 2860 1 051 178 132 HUF 2026-11-05 16:21:17
RICHTER 12890 12850 13000 -0,08% 12890 12900 717 251 550 HUF 2026-11-05 16:22:04
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 53 235 409 HUF 2026-11-05 16:21:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG