4p
A tőzsdék évről évre lelkesen várják a decembert, mivel az esetek több, mint felében az év utolsó hónapja emelkedést hoz. Ezt a jelenséget Santa Claus rallynak, magyarul Mikulás-ralinak szoktuk nevezni. Most is nagy várakozás előzte meg: eddig méretes koppanás lett belőle.

Az idei decemberrel kapcsolatban már több ok volt, ami óvatosságra intett. Hat éve tart a hegymenet és az év nagy részében is emelkedés volt. Októberben végül, ahogy elő van írva, megérkezett a heves korrekció. (A szeptember-október nagy átlagban többször hoz esést, mint emelkedést.) A mozgás rendkívül erőteljes volt: a Dax közel húsz százalékot zuhant, az S&P 500 közel tíz százalékkal esett vissza.

Átszakította a határt az amerikai index

Minden arra utalt, hogy ez egy komoly korrekció, ami mind mértékében, mind időben kiterjedtebb lehet. Ehhez képest a piac egyik nap megfordult, és utána hetekig szakadatlanul szárnyalt, sőt az S&P 500 amerikai index a korábban áthághatatlan akadályt jelentő 2000 ponton úgy szaladt át, mintha ott sem lett volna.

Ez viszonylag szokatlan piaci szituáció volt: ekkora zuhanást nem szokott a piac azonnal ledolgozni, sőt túlszárnyalni. Ráadásul a vég nélküli emelkedés optimizmust szült: visszaesést már kevesen tudtak elképzelni, várták a Mikulás-ralit. És aztán pont Mikuláskor előmerészkedett a medve, és azóta szakadatlan öntés zajlik minden fronton.

Rossz előjelek és csordaszellem

A korábbi hetekben, a nagy optimizmus időszakában azért volt egy-két előjel, ami arra utalt, hogy nincs minden teljesen rendben. A ralit az idei évben vezető amerikai kedvencek: a Tesla, Twitter, Alibaba, 3D, GoPro már előbb gyengélkedni kezdtek. Márpedig ha egy erős trendben a vezetők engedik el magukat, az rossz jel.

Emellett más is történt: az olaj ára pár hónapja ereszkedni kezdett, majd az utóbbi időben szabadesésbe váltott. Normál esetben ilyenkor csak az olajipari papíroknak kéne esniük, sok más iparág üdvözölné a csökkenő energia költséget. Csakhogy miután a hat éve tartó hegymenetet az extrém olcsó pénz fűtötte, a korábbiakkal ellentétben mostanában a részvények és a nyersanyagok inkább egy irányba mennek. Vagyis a temérdek pénz egyszerre áramlik minden befektetési termékbe, majd ha megfordul az irány, egyszerre is áramlik ki onnan.

Oroszország és a szankciók

És végül még egy dolog, ami elsősorban Európára van hatással: az európai bankok hónapok óta igen rossz formában vannak, és a mostani esést is vezetik, növelve a pánikot. Itt a hatások közt ismét megjelenik az olajáresés, összefüggésben az év eleje óta tartó orosz konfliktussal. Az ukrajnai események miatt Oroszországot szankciók érték: ez visszahatott az ott érintett bankokra (például Raiffeisen). Illetve az olajáresés eleve megviseli az orosz gazdaságot, így az ott érintett cégek különösen nagy eladói nyomásnak vannak kitéve.

Mi lehet ebből?

Ezek után nézzük át, mi sülhet ki a decemberi zuhanórepülésből. Az őszi heves esés, az utána következő szokatlan csúcstámadás, majd a mostani heves összeomlás után meglepő lenne, ha a piac újra hamar bika üzemmódba állna. Az eső trend folytatódásának már nagyobb a valószínűsége, bár az ünnepek időbeli közelsége miatt ez rövidtávon megszakadhat.

Az ünnepi, kis forgalmú időszakban, amikor sok piac zárva, Amerika pedig majdnem minden nap nyitva van (ott alig ünnepelnek, csak december 25-én és január 1-jén), általában nem szokott nagy esés lenni. Inkább egy kicsit feljebb húzzák a piacokat a „window dressing” (évvégi árbeállítás) okán.

A döntő január eleje lesz. Az év első napjai gyakran meghatározóak a továbbiak szempontjából. A mostani volatilis piaci helyzetben pedig különösen lényeges, hogy a nagyobb szereplők a kitárazás mellett döntenek-e, avagy találnak még olcsó pénzt, hogy fújhassanak a lufiba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG