1p
Márciusban a Budapesti Értéktőzsde származékos piaci forgalma 11,1 százalékkal nőtt egy hónap alatt. Elsősorban a határidős deviza és egyedi részvény alapú termékekben erősödött az aktivitás. A részvényszekció forgalma viszont beállt.

Részvényszekció: változatlan forgalom, élen a Concorde

A BÉT részvény szekciójának forgalma 2013 márciusában 183 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagforgalomban 9,7 milliárd forintot jelent. A szekción belül a részvények napi átlagforgalma gyakorlatilag változatlan maradt, míg a certifikátoké 2,4 százalékos növekedést mutatott.

A szekciótagok forgalmi rangsorában ezúttal mind az azonnali, mind a részvénypiacon a Concorde Értékpapír Zrt. lett az első helyezett, utóbbin 18,3 százalékos részesedéssel. A részvénypiacon a WOOD & Company Financial Services a.s. feljött a második helyre, 12,9 százalékos részesedéssel, a harmadik helyet pedig az Erste Befektetési Zrt. foglalta el 12,2 százalékkal. A forgalmi rangsorban őket az Equilor Befektetési Zrt. és az IPOPEMA Securities Spólka Akcyjna követte.

Ugrott a forgalom a származékos piacon

A BÉT származékos piacán mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához képest emelkedés volt tapasztalható. Februárhoz képest az árfolyamértéken vett forgalom 11,1 százalékkal 219 milliárd forintra nőtt, míg a kontraktusszám meghaladta a 630 ezret, ami 8,3 százalékos emelkedést jelent márciusban.

Ez történt korábban

Februárban 4,8 százalékkal emelkedett a napi átlagforgalom a tőzsde részvényszekciójában az előző hónaphoz képest, a tavaly év végi értékhez viszonyítva pedig ez 24,5 százalékos többletet jelent. Ez elsősorban a certifikátok felfutásának volt köszönhető. Részletek >>

Ha az előző év azonos időszakához viszonyítjuk a származékos piac (ideértve a gabona kontraktusokat is) teljesítményét, akkor az árfolyamértéken vett forgalomban 37,3 százalékos, kontraktusszámban pedig 28,4 százalékos többletforgalom mutatkozott a vizsgált hónapban. A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a határidős devizaforgalom (árfolyamértéken) 14,1 százalékkal, az egyedi részvény alapú határidős kontraktusok forintban kifejezett forgalma 12,3 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.

A származékos piac termékcsoportonként vett rangsorait tekintve nem történt változás, a határidős index kontraktusokban továbbra is a Random Capital Broker Zrt., az egyedi részvény alapú határidős termékek piacán az Erste Befektetési Zrt., a származékos deviza termékekben a Raiffeisen Bank Zrt., míg a gabona kontraktusokban IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. foglalta el az első helyet.

BÉT szekciótagok forgalma, 2013. március
Helyezés Cég neve Részvények
1 CONCORDE Értékpapír ZRt. 64 652 197 672
2 WOOD & Company Financial Services a.s. 45 757 104 699
3 ERSTE Befektetési Zrt. 42 997 085 395
4 EQUILOR Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 30 921 775 599
5 IPOPEMA Securities Spólka Akcyjna 26 962 596 023
6 KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 25 265 700 411
7 UniCredit Bank Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság 23 399 289 442
8 BUDA-CASH Brókerház Zártkörűen Működő Részvénytársaság 16 280 737 080
9 Random Capital Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság 12 018 574 078
10 RAIFFEISEN BANK Zrt. 10 727 199 531
11 STRATEGON Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság 10 432 894 495
12 OTP Bank Nyrt. 9 659 475 480
13 CIB Bank Zrt. 6 697 407 043
14 Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 5 916 082 570
15 DB Securities Spólka Akcyjna 5 410 430 114
16 Raiffeisen Centrobank AG 4 338 425 373
17 MKB Bank Zrt. 3 498 499 616
18 QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. 3 413 550 444
19 HUNGÁRIA ÉRTÉKPAPÍR Befektetési és Értékpapírkereskedelmi Zrt. 3 267 766 147
20 REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 991 252 575
21 CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság 448 592 571
22 Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt. 208 173 341
23 FHB Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 192 954 101
24 SPB Befektetési zRt. 122 526 948
Összforgalom: 353 580 290 748

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG