1p
Februárban további 4,8 százalékkal emelkedett a napi átlagforgalom a tőzsde részvényszekciójában az előző hónaphoz képest, a tavaly év végi értékhez viszonyítva pedig ez 24,5 százalékos többletet jelent. Ez elsősorban a certifikátok felfutásának köszönhető.

A BÉT (Budapesti Értéktőzsde) részvényszekciójának forgalma – részvények, befektetési jegyek, certifikátok és kárpótlási jegy együtt – 2013 februárjában 193 milliárd forintot tett ki, ez napi átlagforgalomban 9,7 milliárd forintot jelent, ami 4,8 százalékkal magasabb az előző havi 9,2 milliárd forintos értéknél, továbbá 24,5 százalékkal haladja meg a decemberi értéket. Az azonnali piac növekedése elsősorban a certifikátok jelentős forgalmának volt köszönhető – írja a BÉT.

Másrészt viszont a tavalyi átlagos havi részvényforgalom számításunk szerint 202 milliárd forint volt, a most februári 186,7 milliárd, ha azt is figyelembe vesszük, hogy rövid hónap volt az előző, azt mondhatjuk, nincs lényeges eltérés az előző 13 hónap átlagához képest.

A BÉT születésnapi nosztalgia-rendezvénye, 2012. június 21. (Fotó: Eidenpenz József)

A részvénypiaci forgalmi rangsor eleje átrendeződött, ezúttal a Concorde Értékpapír bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második lett a leggyakrabban vezető Erste Befektetési Zrt., a harmadik helyre pedig feljött a Wood & Company (lásd táblázatunkat). Tavaly egész évben Erste, Concorde, Wood, Equilor, Unicredit volt az első öt sorrendje.

Két termékcsoport forgalmában kiemelkedő növekedés volt tapasztalható az év első hónapjához képest – írja a tőzsde. A tőkeáttételes befektetésre is alkalmas, spekulatív, kockázatos certifikátok forgalma 32,9 százalékkal nőtt, az árupiaci gabona kontraktusok forgalma pedig 162,5 százalékkal emelkedett. Ezek forgalma abszolút értékben persze lényegesen alacsonyabb a részvényekéhez képest.

A származékos devizapiacon a legaktívabb szereplő az előző hónaphoz hasonlóan a Raiffeisen Bank Zrt. volt, míg a határidős index kontraktusokban továbbra is a Random Capital, a határidős egyedi részvények piacán pedig az Erste generálta a legnagyobb forgalmat. Az előző hónaphoz képest magasabb forgalmat mutató gabona-kontraktusokban a legnagyobb értékben az IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. kötött üzleteket.

Szekciótagok tőzsdei forgalma

Időszak: 2013. február 1-28.

Cég neve hely Részvények
CONCORDE Értékpapír ZRt. 1 57 853 300 173
ERSTE Befektetési Zrt. 2 53 953 621 258
WOOD & Company Financial Services a.s. 3 43 746 078 188
EQUILOR Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 4 41 096 455 403
UniCredit Bank Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság 5 32 359 652 938
KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 6 31 127 906 314
IPOPEMA Securities Spólka Akcyjna 7 20 452 405 462
BUDA-CASH Brókerház Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8 15 339 621 346
OTP Bank Nyrt. 9 12 333 477 530
Random Capital Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság 10 12 193 789 949
RAIFFEISEN BANK Zrt. 11 11 086 586 823
STRATEGON Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság 12 9 190 007 547
CIB Bank Zrt. 13 7 854 693 615
DB Securities Spólka Akcyjna 14 7 022 417 725
QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. 15 4 271 799 046
HUNGÁRIA ÉRTÉKPAPÍR Befektetési és Értékpapírkereskedelmi Zrt. 16 3 466 704 732
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 17 3 285 950 121
Raiffeisen Centrobank AG 18 2 732 057 730
MKB Bank Zrt. 19 2 673 735 305
CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság 20 528 616 886
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 21 430 127 134
SPB Befektetési zRt. 22 179 600 347
Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt. 23 143 647 658
FHB Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 24 83 858 816
Összforgalom: 373 406 112 046
Duplikáció nélkül:
186 703 056 023

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG