3p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Minden fontos soron kellemes meglepetést okozott a Magyar Telekom friss gyorsjelentése, már a bevételek növekedésére számít a menedzsment az egész évre. Az 50 forintos osztalékot azonban lassan elfelejthetjük.

Minden fontos soron jobban teljesített a vártnál a Magyar Telekom a második negyedéves gyorsjelentés szerint. A legnagyobb meglepetést a nettó eredmény terén szerezte a telekomcég, miután a profit több mint 7 százalékkal magasabb lett a konszenzusnál a KBC Equitas elemzése szerint, de az elemzők által elsősorban figyelt EBITDA is 3,5 százalékkal haladta meg a várakozást.

Javuló bevételi várakozások

A korábban várt stagnálással szemben már a bevételek növekedésére számít a menedzsment 2013 egészét tekintve. Ezzel már másodjára javult a bevételek terén a menedzsment várakozása, hiszen májusig 3 százalékos zsugorodást sem tartottak kizártnak.

 

 

 

25 milliárd telefonadóraA telefonadó idén 25 milliárd forintos terhet jelenthet a telekomcég számára. Korábban 20 milliárd forintos kiadás volt tervben, ám a kormány augusztus 1-jétől nem magánszemélyek esetében megemeli a telefonadó percenkénti, és SMS/MSS-enkénti díját, valamint az adó havi maximális mértékét is növelte.

Legutóbbi EBITDA előrejelzésén nem változtatott a menedzsment, továbbra is 9-12 százalékos visszaesésre számítanak. Persze ne feledjük, hogy az év elején még "csak” 4-7 százalékos csökkenést vártak a Magyar Telekomnál, melyen az augusztus 1-jén emelkedő telefonadó terhei miatt kénytelenek voltak rontani.

Fontos befektetést hajtott végre Macedóniában a Magyar Telekom, ugyanis 10,3 millió euró (mintegy 3 milliárd forint) fejében új 800 és 1800 MHz-es frekvencia blokkokat szerzett. Ennek köszönhetően az év végétől a 4G technológián keresztül szupergyors mobiladat szolgáltatást nyújthatnak a helyi piacon.

Bajban az 50 forintos osztalék

41,8 százalékra emelkedett a nettó eladósodottsági ráta, ami mindenképpen kedvezőtlen hír az osztalék fenntarthatóságára nézve. A menedzsment célja, hogy a mutató értékét a 30-40 százalékos tartományban tartsa, ennek fényében az várható, hogy a vezetés az elmúlt években megszokott 50 forintos osztalék visszavágása mellett teheti le a voksát.

Az osztalék fenntarthatóságával kapcsolatban egyre pesszimistábbak az elemzők - írja a KBC Equitas. Már az előző gyorsjelentéskor látszódott, hogy a szakértők nem tartják reálisnak az 50 forintos osztalékot az elkövetkezendő évekre. A Bloomberg által gyűjtött legfrissebb konszenzus szerint jövőre 42, míg egy évre rá 38,3 forintos osztalékot valószínűsítenek az elemzők, ugyanakkor a legpesszimistább várakozás szerint 30 forintos osztalék sem zárható ki.

Merre tovább?

Rövid távon kedvező fogadtatása lehet a várttól jóval erősebb gyorsjelentésnek, amit az is segíthet, hogy a menedzsment idén már másodjára javított bevételi előrejelzésén.

Hosszabb távon viszont az osztalékcsökkentést erősíti, hogy a nettó eladósodottsági ráta már az első félévben kilépett a menedzsment által meghatározott 30-40 százalékos sávból. Ráadásul a jövedelmezőség javulása sem várható a közeljövőben, a vezetés az EBITDA terén továbbra is jókora visszaesésére számít, amit az első félév 12,3 százalékos visszaesése is alátámaszt.

Ugyanakkor a Magyar Telekom részvénye még mindig 10 százalék feletti osztalékhozammal kecsegtet az elemzői osztalékvárakozások alapján, ráadásul a 10 éves magyar államkötvény hozamához képest még mindig 4 százalék feletti prémiumot kínál - írja a KBC Equitas elemzése.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40180 39640 40250 +1,34% 40170 40180 5 258 496 720 HUF 2026-02-23 16:27:35
MOL 3554 3490 3564 +0,74% 3552 3554 1 436 573 604 HUF 2026-02-23 16:27:36
MTELEKOM 1990 1980 1994 +0,81% 1988 1990 347 585 754 HUF 2026-02-23 16:27:27
RICHTER 11800 11620 11850 +1,72% 11770 11800 1 556 647 990 HUF 2026-02-23 16:25:53
OPUS 543 535 545 +0,37% 540 543 166 955 930 HUF 2026-02-23 16:27:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 16:05
Enyhe mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult a hét Budapesten, zöldben jár az index
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Rakétázik Hongkong, Pest bezzeg csak pislogni tudott
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:23
Sziporkázik a vezető ázsiai parkett a hét elején. Így nyitotta a hetet a pénzvilág.
Részvény / Deviza / Áru Vigyázzon, fülig érhet a szája! Ennyit ér a jó magyar forint
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 07:29
Újabb hét, újabb mutatvány a magyar fizetőeszköztől.
Részvény / Deviza / Áru Bevezeti magát az euró: minden nyolcadik forintot már külföldön fektetnek be a magyarok
Herman Bernadett | 2026. február 23. 05:41
Rekordon a külföldi bankbetétek állománya, ahogy a külföldi értékpapíroké is. A devizabetét is töretlen népszerűségnek örvend a magyar háztartásoknál. 
Részvény / Deviza / Áru Újabb emelések érkeztek, az OTP jól járt
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 08:56
Az OTP jól teljesített, és jó híreket is kapott. Ez volt a hét a pesti tőzsdén.  
Részvény / Deviza / Áru Szokatlan dolog történt a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 11:56
Ezen a héten viszonylag nagyot gyengült a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Totális a káosz New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 08:44
A Trump vámjait elmeszelő alkotmánybírósági döntés miatt nagy volt a bizonytalanság pénteken a vezető amerikai tőzsdéken, amelyek azonban végül pluszban zártak.
Részvény / Deviza / Áru Elszomorító a forint heti mérlege
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 19:05
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és a hetet is gyengüléssel zárta.
Részvény / Deviza / Áru Kihagyták a budapesti tőzsdét ma az európai buliból
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 17:40
A félidőben látott csökkenést nem sikerült zárásra sem megfordítani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG