2p

Pénteken gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, a hetet viszont erősödéssel fejezte be.

Az eurót este fél hétkor 389,35 forinton jegyezték a kora reggeli 388,53 forint után, a dollár jegyzése 358,51 forintra ment fel 357,37 forintról, a svájci franké pedig 388,94 forintra 387,63-ról. A forint 0,2-0,3 százalékkal gyengült pénteken a főbb devizákkal szemben.

A hetet a forint 0,8-0,9 százalékos erősödéssel fejezte be a három devizával szemben. Péntek esti árfolyamán a forint 2,6 százalékkal áll erősebben az euróhoz képest az év eleji kezdéshez viszonyítva, míg a dollár ellenében 3,9 százalékos, a svájci frankkal szemben pedig 3,7 százalékos nyereségre tett szert.

Árfolyam

Eközben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,51 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 46 645,41 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta relatív alacsony forgalom mellet iránykeresés jellemezte a BUX-index mozgását. Ez nagyjából elmondható a nyugat-európai és a régiós tőzsdékről is, így "nem lógtunk ki a sorból" - mondta az elemző.

Hozzátette, hogy bár vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, a vezető részvények közül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom is gyengült.

A Mol 40 forinttal, 1,46 százalékkal 2788 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,32 százalékkal 11 250 forintra csökkent, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,12 százalékkal 370 forintra esett, forgalma 136,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,60 százalékkal 8240 forintra gyengült, a részvények forgalma 944,5 millió forintot ért el.

A  BUMIX 3666,30 ponton zárt pénteken, ez 25,31 pontos, 0,70 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41860 41500 42160 +0,31% 41860 41870 4 255 784 030 HUF 2026-04-28 13:34:08
MOL 4082 4050 4120 +0,99% 4080 4082 549 751 068 HUF 2026-04-28 13:33:57
MTELEKOM 2490 2490 2520 -0,24% 2490 2494 312 577 312 HUF 2026-04-28 13:27:04
RICHTER 12860 12860 13080 -1,23% 12860 12870 435 501 220 HUF 2026-04-28 13:32:31
OPUS 284 271 298 -4,85% 283 284 234 024 808 HUF 2026-04-28 13:27:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG