A 68 pontos emelkedés 0,37 százalékos erősödés a pénteki záráshoz képest.
Emelkedésre számítanak az elemzők
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: hétfőn valószínűleg fékezi a tőzsdei mozgásokat, hogy az amerikai piacok zárva tartanak. A szakember szerint az ázsiai kereskedésből az látszik, hogy javul a nemzetközi hangulat, valamennyire enyhült a szíriai feszültség is.
Az elemző szerint a pozitívabb nemzetközi légkör a magyar börzére is hatással lesz. Ezért a hazai kereskedésben nulla közeli nyitásra, a nap végén enyhén pozitív zárásra számít.
Összességében emelkedést vár Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője is, szintén a nemzetközi hatások miatt. Hozzátette: az OTP esetében azonban kérdés, hogyan reagál a piac azokra a hírekre, amelyek szerint a kormány a devizahiteles mentőcsomag terheinek döntő részét a bankokra hárítaná.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,13 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 18 198,84 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68 pontos emelkedéssel, 18 267 ponton nyitott hétfőn.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 39990 | 39880 | 40500 | -0,84% | 39980 | 39990 | 4 926 163 200 | HUF | 2026-06-10 | 12:30:42 |
| MOL | 3814 | 3800 | 3940 | -2,00% | 3810 | 3814 | 799 830 832 | HUF | 2026-06-10 | 12:30:42 |
| MTELEKOM | 2698 | 2684 | 2730 | -1,39% | 2692 | 2698 | 592 799 544 | HUF | 2026-06-10 | 12:30:42 |
| RICHTER | 11660 | 11640 | 11990 | -1,52% | 11630 | 11660 | 610 714 880 | HUF | 2026-06-10 | 12:30:42 |
| OPUS | 393 | 383 | 398 | -1,13% | 385 | 393 | 29 937 863 | HUF | 2026-06-10 | 12:30:42 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
26 perce
-
Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
körülbelül 1 órája
-
Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
körülbelül 1 órája
-
BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
2 órája
-
Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
2 órája
-
A világ tetejéig hajthat a BYD
3 órája
-
Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
3 órája
Mfor.hu Top24
- Hozzányúlt a védett benzinárak rendszeréhez a kormány – de mit jelent mindez?
- Lannert Judit elárulta: ilyen lehet a magyarországi oktatás jövője
- Vitézy Dávid új videóban pörkölt oda Lázár Jánosnak
- Demonstrálnak szerdán a Telekom egyik cégénél
- Magyar Péter személyesen adhat át valami újdonságot Sulyok Tamásnak
- Feljelentést tett a miniszter a Balásy Gyula cégétől vásárolt kismotorok miatt
- Bemondta: ezt teszik Magyar Péterék, hogy jöjjön a pénzeső Brüsszeltől
Részvény / Deviza / Áru
BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru
Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru
Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru
Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru
Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru
Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Vállalat
Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Riasztó felfedezés jelenet meg az ásványvizekről
12:06
-
Látványosan gazdagodtak a magyarok az áprilisi választás után
11:51
-
Végre lépnek a magyar vasút legnagyobb problémája ellen
11:14
-
Keményebb hangot ütöttek meg a magyar szakszervezetek
10:58
-
Brüsszel fellélegezhet: Orbán Viktor nélkül könnyebb lehet az Oroszország elleni fellépés
10:29
Turizmus Online cikkei
-
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei
09:22
-
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
08:37
-
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás
08:12
-
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban
08:08
-
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?
08:03
A vidék hírei
-
KDNP: Megvédjük az egyházi iskolákat, ha a Tisza Párt hátrányosan érintené őket
12:43
-
Hofi: a nevetés alatt ott ült a félelem is
12:34
-
A legós polgármester távozását követelik a terpesiek
11:19
-
Hegedűs Zsolt: Nem celebarcokra és PR-mondatokra van szükség a mentőszolgálatnál
10:44
-
Lezárják a piac és a Széchenyi utca közötti átjárót – vita alakult ki a magántulajdon és a közérdek határáról
08:33
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
2026. június 10. 05:44
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
2026. június 10. 09:18
Ő maga jelentkezett a hírrel. 



