A kereskedők a gyenge amerikai munkaerő-piaci adat okozta pénteki árfolyamesés enyhe korrekciójára számítanak. A határidős indexek azt vetítik előre, hogy a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,2 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,4 százalékkal emelkedik nyitáskor.
A piacok ezt kicsit elnézték
Elemzők szerint nem tört meg a gazdaság talpra állásának folyamata, de a piacok túlbecsülték az amerikai gazdaság fellendülésének várható sebességét, és alulbecsülték az eurózóna problémáinak mélységét. A kedvezőtlen amerikai foglalkoztatottsági adatok ugyanakkor mérséklik azokat a várakozásokat, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csökkenti a monetáris ösztönzés mértékét, az Európai Központi Bank pedig még akár további likviditásbővítő intézkedéseket is hozhat. Arra is számítani lehet, hogy japán pénzek nagy mennyiségben keresnek majd befektetési lehetőséget európai és amerikai eszközökben, miután a tokiói jegybank agresszív monetáris könnyítései miatt a nullához közelítenek a japán hozamok.
Pénteken estek az európai indexek. Az FTSE-100 1,49 százalékkal, a DAX-30 2,03 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,68 százalékkal csökkent.
Tovább esett a jen
Ázsiában vegyes teljesítményt mutattak hétfőn a főbb piacok. A tokiói Nikkei 225 indexet változatlanul felfelé nyomja, hogy a jen esése fellendíti a japán exportgazdaság teljesítményét. A dollár a pénteki 94,13 jenről 98,56 jenre gyengült, és ezzel párhuzamosan a Nikkei 2,8 százalékkal emelkedett. A Suzuki részvénye 6,6 százalékot, a Sharpé 5,4 százalékot nyert.
Koreában és a kínai piacokon éreztette hatását a koreai félszigeti feszültség és a madárinfluenza terjedése miatti aggodalom. A Shanghai Composite index 0,7 százalékot vesztett, de a hongkongi Hang Seng a nulla körül tudta tartani magát. A koreai Kospi-mutató 0,2 százalékkal csökkent.
A várakozások szerint minimális emelkedéssel indul a kereskedés hétfőn a vezető európai értéktőzsdéken.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 35440 | 35250 | 35480 | -0,03% | 0 | 0 | 6 091 737 350 | HUF | 2025-12-23 | 17:05:43 |
| MOL | 2900 | 2850 | 2900 | +0,42% | 0 | 0 | 683 337 836 | HUF | 2025-12-23 | 17:05:08 |
| MTELEKOM | 1800 | 1796 | 1810 | 0,00% | 0 | 0 | 288 106 854 | HUF | 2025-12-23 | 17:05:27 |
| RICHTER | 9720 | 9595 | 9740 | +0,52% | 0 | 0 | 667 418 645 | HUF | 2025-12-23 | 17:05:16 |
| OPUS | 544 | 540 | 550 | -0,37% | 0 | 0 | 81 918 111 | HUF | 2025-12-23 | 17:05:05 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
2 órája
-
160 milliós festmény és 150 millió forintot érő fülbevaló – ezek voltak a legnagyobb értékű árverések
2 órája
-
Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
3 órája
-
Itt vannak 2025 legjobb Utca Embere videói
3 órája
-
Zelenszkij megerősítette: leül tárgyalni Trumppal a területi kérdésekről
4 órája
-
Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
4 órája
-
Kínában ennek az adatnak örülnek
5 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor és a hosszabbítás utolsó perce
- Heteken belül tárgyalhatnak a városokra kivetett kormányzati sarcról
- Jól beszólt Orbán Viktornak, majd meg is dicsérte egy régi ellenlábasa
- Négy meglepetésszerű pillanat is vár a magyar nyugdíjasokra
- Lázár János nagyot ment 2025-ben: vécéfelújítástól a szlovákozásig jutott
- Valami szokatlan történt két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- Hamis az a tanulmány, amire hivatkozva a Tisza macska- és kutyaadós terveivel riogatnak?
Részvény / Deviza / Áru
Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 12:48
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek 12 órára a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:01
Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag rekordmagasságon zárt szerdán, míg az arany ára alig 4500 dollár alatt maradt egy kis volumenű, a rövidített karácsonyi kereskedési nap végén.
Részvény / Deviza / Áru
Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru
Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru
Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru
És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru
Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru
Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
- Ennyi forintot adnak most egy euróért 2025. december 22. 08:07
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most 2025. december 10. 19:11
Friss
Nemzetközi
Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
Felszállt két román vadászgép.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ismét rendszeres járatok indulhatnak Pécs és München között
08:46
-
Ki, mikor, mennyit? Borravalók 2025-ben
07:26
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
-
Itt az orosz bosszú – Magyarországon is megérezzük?
2025. december 14. 15:06
top 24
-
Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
2025. december 26. 12:48
-
Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
2025. december 26. 08:55
-
Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
2025. december 26. 07:41
-
Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
2025. december 26. 14:35
-
Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
2025. december 26. 16:57


