3p
A BÉT részvénypiaci aktivitása januárban kicsit felülmúlta az előző év első hónapját. Jól teljesítettek a certifikátok és a határidős termékek.

Az év első hónapjában a részvények napi átlagforgalma kilencmilliárd forint volt, ami kismértékben felülmúlta a 2013 januárjában mért forgalmat – írta a Budapesti Értéktőzsde. A certifikátok napi átlagforgalma 17,7 százalékkal, a derivatív forgalom pedig 31,6 százalékkal múlta felül a tavaly januári értékeket.

A BÉT azonnali piacának teljes forgalma januárban meghaladta a 205 milliárd forintot, amiből a részvénypiaci forgalom 198 milliárd forintot tett ki. A múlt hónaphoz hasonlóan a részvénypiaci rangsor első helyén a Concorde Értékpapír Zrt. végzett, a forgalom 19 százalékát adva. Ezt követte az Erste Befektetési Zrt. 15,8 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen ezúttal a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe került 11,1 százalékkal. Negyedik helyen az Equilor Befektetési Zrt. végzett 9,2 százalékkal, melyet szorosan követett az ötödik helyen a Wood & Company 7,8 százalékkal.

Szekciótagok részvénypiaci forgalma


Időszak: 2014. január 1-31.


Cég neve Hely Milliárd Kötés-


forint szám
Concorde Értékpapír Zrt. 1 75,03 36 489
Erste Befektetési Zrt. 2 62,47 43 478
KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 3 44,04 42 486
Equilor Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 4 36,35 12 993
Wood & Company Financial Services A.S. 5 30,71 16 502
UniCredit Bank Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság 6 30,64 14 583
Ipopema Securities Spólka Akcyjna 7 22,18 8 450
OTP Bank Nyrt. 8 15,86 17 375
Buda-Cash Brókerház Zártkörűen Működő Részvénytársaság 9 13,76 6 867
Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt 10 11,76 6 745
Random Capital Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság 11 9,79 17 621
DB Securities Spólka Akcyjna 12 9,49 6 100
CIB Bank Zrt. 13 8,51 11 531
Raiffeisen Bank Zrt. 14 8,30 3 932
Raiffeisen Centrobank AG 15 4,93 2 595
Quaestor Értékpapírkereskedelmi És Befektetési Nyrt. 16 4,15 6 209
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 17 2,65 1 667
MKB Bank Zrt. 18 2,53 1 544
Reálszisztéma Értékpapír-Forgalmazó És Befektető Zrt. 19 1,47 932
Codex Értéktár És Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság 20 0,46 501
SPB Befektetési zRt. 21 0,23 372
FHB Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 22 0,22 630
Összforgalom:
395,52 259 602
Forrás: BÉT


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG