2p
Tartósan gyenge a hazai fizetőeszköz, igaz, a régiós devizák is hasonlóan viselkednek. Mélyponton a török líra, gyengül a dollár. Nagy ugrással fontos szintje fölé ért az OTP, felhúzva a BUX-ot is. A Telekom esik, de csak az osztalékfizetés miatt. Magasban a Facebook árfolyama is, az olajár kissé visszaesett.

Az amerikai piacok a múlt héten jó formában voltak, különösen a Facebook ment nagyot: hét egymás utáni emelkedő nap során 187 dollárig jutott, így magasabbra került, mint ahol az adatkiszivárgási botrány előtt volt.

Facebook

Ázsiában és Európában nincs érdemi mozgás a tőzsdéken, itthon is csak egy papír említendő: az OTP, amely 2 százalékos emelkedéssel 11 180 forintig jutott, ezzel sikerült a kritikus, 11 ezer forintos szintet ismét átlépni. A Telekom 5 százalékot esik, de ez csak az osztalékszelvény mai lekerülése miatt van. A BUX így összességében 0,8 százalékot emelkedik 37 972 pontig.

A forint rossz állapotban van 315,20 körül az euróhoz képest, ráadásul az elmúlt napokban 2016 közepe óta a leggyengébb értékét is elérte. Kétségkívül a cseh korona és a lengyel zloty is nagyot gyengült az elmúlt hetekben, így úgy tűnik, régiós jelenségről van szó.

Euró/forint

Újabb mélypontra került a török líra az euróval szemben, immár 5,20 lírát is adnak az európai közös fizetőeszközért. A dollár viszont visszaesett a nagyon erős múlt heti emelkedés után: az eurónkénti 1,20-as szintet közelíti.

Kisebb mértékben korrigált az olajár, miután Irán mindent megtesz, hogy az Egyesült Államok nélkül is fenntartsa nukleáris szerződését. A Brent 76,70 dollárig, a WTI 70,50-ig esett vissza, a kettő közti különbség nagy mértékét indokolja, hogy az amerikai olajkínálat szinte korlátlan, míg a közel-keleti feszültségek az európai északi-tengeri és a közel-keleti olaj árát növelik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG