2p

A nemzetközi tőzsdékkel együtt emelkedett a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1257,57 pontos, 1,46 százalékos emelkedéssel, 87 215,22 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat kedvezően alakult azokra a hírekre, hogy egyes autóipari alkatrészekre mégsem vetne ki vámot Donald Trump amerikai elnök. Az OTP árfolyamát az S&P hétfő esti felminősítése is felfelé hajtotta, a Mol jegyzését pedig az ODDO BHF francia bank célárcsökkentése húzta le.

A vezető részvények:

  • A Mol 40 forinttal, 1,39 százalékkal 2836 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 800 forinttal, 3,4 százalékkal 24 350 forintra erősödött, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,12 százalékkal 1632 forintra nőtt, forgalma 761,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,56 százalékkal 10 440 forintra emelkedett, a részvények forgalma 806,4 millió forintot ért el.

Árfolyam

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46360 45850 46400 +0,85% 46350 46380 8 749 272 190 HUF 2026-07-02 15:51:46
MOL 3826 3680 3840 +4,31% 3818 3826 2 249 740 318 HUF 2026-07-02 15:51:24
MTELEKOM 2668 2626 2684 +1,60% 2668 2670 431 913 148 HUF 2026-07-02 15:47:10
RICHTER 12280 12060 12280 +1,32% 12270 12280 430 694 220 HUF 2026-07-02 15:51:41
OPUS 359 355 361 +1,27% 356 360 1 259 840 HUF 2026-07-02 15:34:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG