4p

Az európai tőzsdék még pluszban tudtak végezni, de elromlott a hangulat az amerikai értékpapír-piacon, elsősorban a technológiai részvényeket adják. Jött egy kellemetlen adat az amerikai gazdasági aktivitásról, sokan már a karácsonyi szezont temetik. Jött egy ígéretes hír az egyik oltóanyagról, de tönkremehet néhány német bank. Kilenc százalékkal esik a Tesla, gyengécske a forint.

Biztató kezdés után lefelé indultak el az amerikai tőzsdék a nap folyamán, aminek fő okaként azt jelölik meg, hogy az amerikai üzleti aktivitást mérő IHS Markit index váratlan csökkenést mutatott. A gyáripari aktivitás ugyan magas maradt, de ezt ellensúlyozta a szolgáltató szektor rossz teljesítménye. Egyre több a kétség afelől, hogy az amerikai gazdaság gyorsan kilábal a válságból. Vannak, akik már a karácsonyi szezont siratják, ami pedig az év legjobb időszaka szokott lenni.

Az európai tőzsdék még pluszban zártak, a német index 0,4, a francia 0,6, a brit 1,2 százalékos emelkedéssel búcsúzott. Az USA-ban az S&P 500 index 0,8, a Nasdaq 100-as 1,4, a Dow Jones ipari átlag pedig 0,4 százalékos mínuszban van.

Varsó le, Budapest fel

Varsóban fél százalék esést jegyeztek fel, Budapesten viszont 0,7 százalékos BUX-emelkedés volt a mérleg. Az OTP 0,8 százalékkal csökkent a végére, pedig a nap nagy részét pluszban töltötte. Záró ára 9080 forint. A Mol egy százalékkal esett, a Magyar Telekom 0,3 százalékkal emelkedett. A napot igazából a Richter 4,6 százalékos ugrása mentette meg, 6800 forintra.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Folytatódott a forint gyengülése, az euró már 365,15 forint, újabb két forinttal drágult, a napi maximuma ráadásul 365,85 volt.

Nem sikerült a héten az MNB-nek megnyugtatnia a befektetőket a forint sorsát illetően, ezzel továbbra is nyomás alatt maradt a forint. A többi régiós deviza is gyengülést mutat, ami arra utal, hogy általános nyomás is helyeződik a régiós devizákra – írta az Erste Befektetési Zrt. Így elképzelhető, hogy hamarosan ismét teszteli az EUR/HUF a 370 körüli szinteket, amit a technikai kép is alátámaszt.

(Délelőtti tőzsdetudósításunkban sokat írtunk a forintgyengülés okairól, rövidebb és hosszabb távon egyaránt.)

Forintbankjegyek (E. J.)
Forintbankjegyek (E. J.)

Egylövéses oltás

Jó online eladási számai miatt tíz százalékos pluszban van ma a Nike, ez kezdetben sokad dobott az amerikai hangulaton. A Johnson & Johnson részvénye 1,3 százalékkal gyarapodott, miután elindította az “egylövéses” (egy adaggal már hatásos) COVID-19 vakcina 60 000 fős utolsó vizsgálati körét. Ez sokkal egyszerűbbé tehetné az adagok millióinak elosztását, összehasonlítva a riválisokkal, amelyek oltóanyaga két adag beadásával működik.

Gigakibocsátás készül

Bennfentesek szerint a kínai pénzügyi szolgáltató, az Ant, az Alibaba leányvállalata összesen 35 milliárd dollárt szeretne beszedni a befektetőktől a tervezett sanghaji és hongkongi IPO-k során.

A kibocsátás mennyisége egyenlően oszlik meg a két kereskedési helyszín között. Állítólag nagy érdeklődést várnak az intézményi befektetőktől. Az Ant az Amazon kínai riválisa, részvényeinek 10-15 százalékát akarja felajánlani. Így az Alipay fizetési szolgáltatás üzemeltetője letaszíthatja a trónról az Aramco szaúdi olajipari vállalatot. Annak 2019 decemberi IPO-ja volt ugyanis eddig a világon a legnagyobb, 29,4 milliárd dollárral – írta az N-Tv.de.

Néhány bank megszűnhet a koronavírus miatt

Raimund Röseler, Németország pénzügyi felügyeletének, a Bafinnek vezetője feltételezi, hogy nem minden hitelintézet éli túl a koronaválságot. Felszólítja a pénzintézeteket, hogy már most csökkentsék a költségeket és hagyják ki az osztalékfizetéseket a növekvő terhekre való felkészülés érdekében.

A Deutsche Bank máris drasztikusan szigorított takarékossági politikáján. Tíz évvel ezelőtt Németország legnagyobb bankjának még mindig több mint 800 fiókja volt. Hamarosan csak feleannyi lesz. Így friss bizonyítékkal szolgál arról, hogy a koronavírus-válság hogyan gyorsítja fel a fiókok halálát – írta a Fonds Professionell.

Nem volt meggyőző a Tesla

Kilenc százalékkal esik ma a Tesla, amely tegnap közgyűlést is tartott, valamint a Battery Day nevű rendezvényen is bejelentések érkeztek. Sokan úgy vélték ma, a csalódottság oka, hogy az akkumulátorok terén egyelőre nem látszik igazán nagy áttörés.

Kevesebb figyelmet kapott, hogy a cég árcsökkentést tervez hosszú távon, a középosztálynak szánt olcsó, teljesen automatizált modellt tervez – derült ki egyes tudósításokból. Vannak, akik pedig abban kételkednek, hogy a cég meg tudja hosszú távon tartani technológiai előnyét más autógyárakkal szemben.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG