5p

Miután tegnap este szép emelkedéssel zárt Amerika, ma jó a hangulat Európában is, másfél-két százalékos pluszban vannak az indexek. A BUX index épphogy kilóg kicsit ebből a tartományból, elsősorban az OTP és a Richter viszi. A forint kissé tovább süllyedt, elemzők szerint az MNB enyhe csalódást okozott tegnap. Nagyot esett a Tesla, nem volt meggyőző a bemutatója.

Az amerikai részvénypiac négy nap süllyedés után tegnap szép emelkedéssel zárt, az S&P 500 1,1, a Nasdaq 100 pedig 1,9 százalékkal ment fel. A hétfői zuhanás jó részét ezzel már ledolgozták. Ma Európában is egyértelmű a felfelé irány, a német DAX 1,6, a párizsi CAC 1,8, a londoni FTSE 100 két százalékkal megy fel.

Itthon a BUX index alulról közelíti az európai átlagot, 1,4 százalékos pluszban van, amit az OTP és a Richter hoztak össze elsősorban. A bankpapír 1,9, a gyógyszercég 2,5, a Mol csak 0,3 százalékkal megy fel. A Telekom pedig fél százalékkal süllyed. A forint a tegnapi MNB-nap után továbbra is gyengécske, pontosan 364 az euró ára, egy forinttal van a tegnap esti érték felett. A dollár kissé tovább emelkedett, a nemesfémek süllyednek, az olaj enyhe pluszban van.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Vissza a home office-ba?

A kockázatokat növeli, hogy tegnap este Donald Trump amerikai elnök ismét nekiment Kínának, ismét az ázsiai országot okolva a világjárvány elterjedéséért. Egy másik hír szerint Londonban számos cég, köztük a Goldman Sachs Group leállította a folyamatot, melynek során a munkatársakat visszaköltöztették volna a home office-ból az irodákba – írta a Bloomberg.com.

Boris Johnson brit miniszterelnök pedig ismét felszólította a lakosságot, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon. Svédországban is szigorításokat mérlegelnek, miután Stockholmban fellángolt a járvány.

Euró és forint
Euró és forint

Mi lesz, ha gyengül a forint?

Tegnap tartotta az MNB kamatdöntő ülését, utána pedig egy sajtótájékoztatót, amivel több cikkben is foglalkoztunk (Az MNB szerint az infláció alakulása a kulcs, A forint gyengülése hosszú távú trend, Meglepte a piacot az MNB a GDP-prognózisával). Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a nagy kérdés az volt, hogy a jegybank milyen irányt határoz meg.

A forint ugyanis az utóbbi napokban gyengülő pályára került, a gazdaság a második negyedévben hatalmas mínuszt könyvelhetett el, miközben az infláció a toleranciasáv tetejénél jár. A jegybank megerősítette, hogy továbbra is az inflációra koncentrál és az egyhetes betéti tenderekkel, valamint swaptenderekkel menedzseli az éven belüli kamatszinteket. Vagyis ha a forint árfolyama tovább gyengülne a devizapiacon, akkor a jegybank várhatóan az egyhetes betéti kamatot emelheti meg átmenetileg. Egy ilyen lépéssel próbálná meg stabilizálni a piacot – írta a szakértő.

A gyenge forint esete a kolbásztöltéssel

A befektetők picit csalódtak amiatt, hogy nem volt erősebb üzenet – írta az MNB nagy napjáról az Erste Befektetési Zrt.

Míg a döntés előtt a forint a régiós devizákkal együtt erősödött, addig a döntés után úgy gyengült, hogy a régiós devizák megtartották a korábban elért szinteket.

A devizaárfolyamok változása mindig is hasonlított a disznóvágás utáni kolbásztöltéshez Szabó László, a Hold Alapkezelő tulajdonosa szerint.

Mindkettő esetében nagyjából tudjuk, hogy ezek hogyan alakulnak, de csak nagyjából. A jó kolbász anyagi kellékei a jó minőségű hús, kiváló fűszerek és a mester. A jó (erős) devizához végy egy kis kamatot, pozitív fizetési mérleget, egy erős gazdasági szövetségest, akire lehet számítani nehéz időkben, mint az olasz kötvényeket vásárló EKB-t. Nem is olyan régen minden szükséges tényező rendelkezésre állt a stabil forinthoz. Ahogyan múlt az idő, először a kamat tűnt el, majd 2018 után a fizetési mérleg pozitív előjele. Jelenleg a harmadik pillér se tűnik annyira stabilnak, mint korábban.

Nike, Nikola, meg Nano-X

Komoly pozitív meglepetést okozott a Nike, az online eladásoknak köszönhette a jó számokat. A részvény a nem hivatalos “pre-market” kereskedésben 12 százalékkal megy fel 131 dollárra, de már tegnap is drágult három százalékot a tőzsdén.

A Nikola után itt a shortosok újabb áldozata? A vállalati csalások felkutatására specializálódott Muddy Waters hedge fund ezúttal a nemrég tőzsdére bevezetett Nano-X részvényeit kezdte el shortolni az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

A Nano-X hivatalosan egy digitális röntgenezési technológiát fejlesztett ki, ami jelentősen csökkenti a röntgenezéssel kapcsolatos költségeket. A Twitteren osztotta meg a súlyos vádakat, amelyek szerint a Nano-X nem rendelkezik eladható termékkel, és a Nikolához hasonlóan a vállalat honlapján közzétett technológiát bemutató videója is hamis.

Lesz-e Tesla Berlinnél?

A Tesla tegnap tartotta Battery Day nevű rendezvényét, amit nagy várakozások előztek meg. A részvény azonban már a normál kereskedésben hat százalékkal 424 dollárra esett, majd piaczárás után további öt százalékkal 401 dollárra.

Az előzetes nagy várakozásokhoz képest csalódást okozott a Tesla az Erste Befektetési Zrt. szerint. Musk nagy bejelentése az volt, hogy a cég három éven belül szeretne egy 25 ezer dolláros modellel kijönni. Ehhez az akkumulátor-cellák költségét a mostani szintről egy olyan technológia segítségével feleznék le, ami az akkumulátort a kocsi integrált részévé teszi, és nem csak egy különálló energiaforrásként kezeli.

Ma meghallgatás lesz a Tesla Berlin közelében, Brandenburgban építendő gyárával kapcsolatban.

Ezzel szemben 400 különböző indítványt nyújtottak már be. Az RBB Inforadio riportja szerint ez az engedélyezési folyamat szerves része. Vizsgálják többek között a gyárnak a környék ivóvízellátására gyakorolt hatását, mivel a gyár nagy vízfelhasználó lenne. Bár vannak, akik támadják, többen támogatják a beruházást a környék munkaerő-piacára gyakorolt pozitív hatása miatt – mondta el a helyi polgármester.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42200 41600 42680 +1,42% 42180 42200 8 167 606 900 HUF 2026-04-27 14:33:46
MOL 4066 4030 4098 -0,83% 4064 4066 1 381 837 228 HUF 2026-04-27 14:33:41
MTELEKOM 2510 2492 2522 +0,72% 2510 2512 418 289 450 HUF 2026-04-27 14:31:11
RICHTER 12990 12920 13100 -0,08% 13000 13030 1 744 377 750 HUF 2026-04-27 14:33:20
OPUS 301 295 318 -10,27% 299 301 166 347 903 HUF 2026-04-27 14:33:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG