2p
Emelkedéssel kezdték a napot a főbb nyugat-európai részvényindexek.

A londoni FTSE-100 mutató 5 ponttal, 0,07 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX-30 22 ponttal, 0,24 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 11 ponttal, 0,27 százalékkal volt feljebb keddi záró értékénél.

Kedden estek az indexek. A londoni FTSE-100 62,90 pontos, 0,95 százalékos romlással 6532,43 ponton zárt. A DAX 178,56 pontos, 1,90 százalékos mínusszal 9223,40 ponton végzett. A CAC-40 113,37 ponttal, 2,65 százalékkal 4172,44 pontra gyengült.

Az uralkodó piaci magatartás a kivárás. A befektetők árgus szemmel fogják figyelni az Egyesült Államokból érkező szerdai adatokat, elsősorban az ISM szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexet, az újlakás-eladásokat és az ADP statisztikai vállalat havi foglalkoztatási jelentését. Ezek az adatok fontos kiegészítők a pénteken esedékes amerikai foglalkoztatottsághoz, mert jó esetben ezekből kirajzolódik majd egy olyan kép, amely alapján a befektetők következtetni tudnak arra, a jegybank szerepét betöltő Fed vajon már decemberben megkezdi-e a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási program fékezését.

Jelenleg az uralkodó érzület az, hogy leghamarabb márciusban kezdődhet a kötvényvásárlások csökkentése.

További árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36810 35680 37000 -1,18% 0 0 19 288 921 210 HUF 2026-04-02 17:09:01
MOL 3946 3910 3976 +0,05% 0 0 1 857 928 706 HUF 2026-04-02 17:07:26
MTELEKOM 2144 2106 2148 +0,66% 0 0 879 656 644 HUF 2026-04-02 17:08:37
RICHTER 12150 11870 12300 +0,83% 0 0 3 513 005 150 HUF 2026-04-02 17:10:59
OPUS 441 438 453 -0,68% 0 0 199 501 482 HUF 2026-04-02 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
Részvény / Deviza / Áru Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 10:44
 A Mol árfolyama 1,2 százalékkal csökkent a héten.
Részvény / Deviza / Áru Húsvéti bevásárlás: meglepő fordulat látható az alapanyagoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 11:31
A húsvét miatt ismét nagyobb figyelem irányul azokra az alapanyagokra, amelyek jelentős részét adják a bevásárlókosarunknak. A csokoládé, a mandula, a húsvéti sütemények és piskóták mellett ilyenkor különösen felértékelődnek az olyan alapvető hozzávalók, mint a kakaó, a cukor, a vaj, a búza és a tojás. Az alapanyagok piaci teljesítményét és kilátásait a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták meg.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 08:37
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra futott a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:41
A többi részvény csak lesheti ezt a teljesítményt.
Részvény / Deviza / Áru Milyen hangulatban köszönt a forint a húsvéti hétvégére?
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:29
Most épp erősödik vagy lazít a magyar fizetőeszköz? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG