2p

Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

 

A STOXX 600 index 0,64 százalékos, az Euro Stoxx 50 index 0,89 százalékos, a londoni FTSE 100 index 0,63 százalékos, a frankfurti DAX 0,55 százalékos, a párizsi CAC 40 index 0,45 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,78 százalékos, a madridi IBEX 35 pedig 0,30 százalékos eséssel kezdte a hétfői kereskedést. A befektetők kockázatvállalási hajlandósága romlott, miután a nemesfémek piacán kialakult heves eladási hullám más eszközosztályokra is átterjedt, és több helyen kényszerlikvidálásokat váltott ki. A technológiai szektorban is nyomás alá kerültek az árfolyamok a MI-eszközökbe irányított befektetések nagyságrendjével szemben felmerült aggodalmak miatt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,20 pontos emelkedéssel, 128 831,78 ponton nyitott hétfőn, később azonban esni kezdett a többi részvénypiahoz hasonlóan.

A tőzsdék figyelme Európában az e heti jegybanki eseményekre irányul: a befektetők az Európai Központi Bank és a Bank of England döntését várják, a piaci konszenzus szerint mindkét intézmény változatlan kamatszintet tarthat. Az árupiacokon jelentős lejtmenet indult: az amerikai WTI típusú nyersolaj hordónként 61,88 dollárra esett, ami 5,11 százalékos napi csökkenésnek felel meg, míg az északi-tengeri Brent 65,94 dolláron áll, 4,88 százalékos mínuszban. A piac az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások fejleményeit figyeli. Az OPEC+ vasárnap megerősítette, hogy márciusban sem változtat a kitermelésen, fenntartva a korábban meghirdetett termelési pályát.

A nemesfémeknél látványos negatív korrekció zajlik. Az arany spot ára 4595,76 dollárra csökkent, ami 5,54 százalékos napi esés. A piaci beszámolók szerint a pénteki, mintegy tíz százalékos zuhanás több mint egy évtizede a legnagyobb volt. A devizapiacon a dollárindex 97,13 ponton áll, ami 0,14 százalékos emelkedés. Az euró a dollárral szemben 1,1859-en áll, ami 0,08 százalékos napi erősödés.

(MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG