2p
A többi szolgáltató legnagyobb szomorúságára még mindig bejön az előfizetőknek az Uncarrier program és növekszik a számuk.

Amerikában a negyedik legnagyobb mobilszolgáltató, a T-Mobile is kiadta negyedéves jelentését kedden, amely alapján a vállalat a várakozások felett teljesített - számol be a Reuters.

A cég bevételei 13,1 százalékos növekedéssel 7,8 milliárd dollárosak, szemben az elemzői várakozással, amely 7,7 milliárd dolláros eredményt jósolt.

Köszönhető ez részben annak, hogy mostanra sikerült megfordítani az évekig tartó rossz szériát, és a folyamatos előfizetői elpártolások után növelni tudta ügyfelei számát a magenta szolgáltató, hála az agresszív marketingkampánynak és a vonzó díjcsomag-stratégiának. Számszerűsítve: 1,8 millió új ügyfelet tudhatnak a magukénak, a többi szereplőhöz képest alacsony lemorzsolódás mellett.

A részvények január eleje óta 25 százalékos emelkedőben vannak, jelenleg 34,30 dollárét vihetjük a papírt.

A cég karizmatikus vezetője, John Legere szerint " hosszútávon van még hová növekedni" és valószínűleg nem téved: a cég két éve még kicsivel 11 százalék feletti piaci részesedést tudhatott a magáénak, ez a szám 2015-ben 16,5 százalékra kúszott olyan versenytársak mellett, mint az AT&T és a Verizon.

Sikerült ezt úgy, hogy rengeteg áldozatot bevállalt a cég: az Uncarrier program kapcsán átvállalták például az ügyfelek kötbérét, ha náluk írnak alá, vagy említhetnénk az olyan adatcsomagokat is, amelyekben az egy hónapban fel nem használt adatmennyiséget átvihetjük a következő hónapra díjmentesen. A költséges stratégia nem múlik el nyomtalanul: az előző negyedéves adatok alapján 9 centes veszteségük volt egy részvényen, amely csak kicsivel múlta felül az elemzők 10 centes várakozását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG