1p
Jelentős, 5 százalékos pluszban nyitott a madridi tőzsde és határozott emelkedéssel kezdte a többi európai részvénypiac is. A spanyol mentőcsomag hétvégi híre jelentősen erősítette az eurót, száguld az olaj ára is. A forint is erősödéssel kezdte a hetet, ugyanakkor az elemzők a hangulat törékenységére figyelmeztetnek a hétvégi görög választás miatt.

Kilőttek a részvénypiacok a hét eleji nyitásban. Az ázsiai tőzsdéken már nagyon jó volt a hangulat, a spanyol bankmentés híre mellett a gyengülő jen hátán száguldottak az indexek. Az európai nyitás is nagyon erős, a madridi tőzsde 5 százalékkal száguldott a nyitásban, a budapesti BUX 1,2 százalékos erősödéssel kezdte a hetet.

Erősödött a forint is, az eurót 294 forint körül jegyzik reggel. Erősödött mára virradóra az euró is a dollár ellenében, az euró/dollár középárfolyam 1,2630-on áll az európai nyitás idején. A dollár gyengülése nyomán tél vége óta nem látott napon belüli emelkedést mutat az olaj ára.

A háttérben egyértelműen az áll, hogy a hétvégén Spanyolország végre pénzügyi segítséget kért az európai közösségtől. Az akcióban ezúttal nem vesz részt a Nemzetközi Valutaalap, a legfeljebb 100 milliárd euróra rugó mentőcsomagot az európai mentőmechanizmusból, az ESM-ből finanszírozzák. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a jó hangulatot könnyedén megtörheti a hétvégi görög választás, amely eredményeként akár ki is kerülhet az euróövezetből Görögország.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21400 21360 21630 -1,38% 21380 21400 8 171 319 530 HUF 2024-12-19 16:18:36
MOL 2696 2672 2716 +0,15% 2690 2696 625 724 972 HUF 2024-12-19 16:19:43
MTELEKOM 1266 1258 1278 -0,78% 1262 1266 520 120 384 HUF 2024-12-19 16:19:29
RICHTER 10560 10480 10590 +0,48% 10550 10560 1 005 819 650 HUF 2024-12-19 16:18:08
OPUS 501 499 506 -0,20% 501 504 155 966 236 HUF 2024-12-19 16:17:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan
Csabai Károly | 2024. december 19. 12:22
Rossz passzban kezdték a csütörtököt a pénz- és tőkepiacok, szinte alig találni olyan eszközt, amely az általános rossz hangulattal képes dacolni. Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont lehúzták, másfél nap alatt öt egységet veszített. Rajta kívül csak a bitcoin tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Még nagyobbat harapott az Unicredit
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 11:39
Az olasz bank összesen majdnem 30 százalékos részvénypakettet szeretne a Commerzbankban. 
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Buksza blog | 2024. december 19. 07:49
Meglepő fordulatot tapasztalnak az áruházláncok az Egyesült Királyságban. Az utóbbi időben egyre többen fizetnek készpénzzel, nem csupán a „nosztalgiázó” idősek, hanem a fiatalok is.
Részvény / Deviza / Áru Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 06:41
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró. 
Részvény / Deviza / Áru Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:56
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG