1p
A német versenyképesség csökken, miközben a surranópályán ott vannak az olaszok és a spanyolok. Befektetők, csak óvatosan!
Horváth István

„Jelentős átalakulás zajlik az egyes eurózóna államok versenyképességét illetően, aminek nyertese Spanyolország lehet. A mélyben történő változások eredményeként erőre kapó vállalati szektor miatt már most javulás tapasztalható a spanyol részvénypiacon, több éves időtávban gondolkodva pedig komoly hajtóerőt jelenthet ez a tőzsdének. A spanyol részvények ezért kifejezetten ígéretesek, igaz, a magas kockázatok miatt egyelőre csak óvatosan javasoljuk beépítésüket a portfólióba” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Amíg a gazdasági hírekben leginkább a GDP növekedést, illetve az előremutató Beszerzési Menedzser Indexeket (BMI) lehet nyomon követni, addig a mélyben jelentős folyamatok zajlanak az eurózóna versenyképességét illetően, ami a részvénypiacok szempontjából meghatározó lehet a következő néhány évben. Míg a válságot megelőzően Németország visszafogta a munkabérek emelkedését, addig a perifériás országokban éppen a bérek növekedése volt jellemző, annak ellenére is, hogy a termelékenység ezzel párhuzamosan nem tudott javulni. Ez azt eredményezte, hogy miközben a németek az eurózóna egyik legstabilabb országaként erőteljes gazdasági növekedést valósítottak meg, a mediterrán országok folyamatosan kiszorultak a világméretű versenyből. 

A szakszervezetek és a versenyelőny

A folyamat azonban az elmúlt években fokozatosan megfordult, az éllovasa pedig egyértelműen Spanyolország. A mediterrán állam a bérek emelkedésének visszafogása és a közszférában végrehajtott bércsökkentés mellett a munkaerőpiac rugalmasságának fokozásával, a tőkejövedelmekre jutó adók mérséklésével és a munkaadói hozzájárulás alacsonyan tartásával növelte vonzerejét a befektetők felé. Mindezek eredményeként Spanyolország versenyképessége látványosan javult 2008 óta. Ezzel szemben Németországban az egyes szakszervezetek által elvárt 5%-os bérnövekedés az alacsony inflációs környezetben számottevő reálbér emelkedést jelent, amivel fokozatosan feladják eddigi versenyelőnyüket. 

A versenyképesség alakulása.



Csak lassan a testtel!

„A mélyben elindult változások eredményeként a spanyol részvénypiacon már most is tapasztalható kisebb mértékű pozitív elmozdulás. Ami igazán érdekes azonban, hogy pár éves időtávban gondolkodva a versenyképesség ilyen mértékű javulása a külföldi tőkebefektetések számára igen vonzó lehet, ez pedig komoly lökést adhat a vállalati szektornak, ezzel együtt a spanyol tőzsdének is. Így aki befektetési szempontból hosszabb, 3-5 éves időtávban tud gondolkodni, annak érdemes lehet spanyol részvényeket beépíteni portfóliójába” – javasolja Horváth István. „Igaz, egyelőre az óvatosság is indokolt, hiszen a jelenlegi folyamatoknak komoly kockázatai vannak. Egyrészt kérdéses, hogy a kiugróan magas munkanélküliség mellett a bérnövekedés visszafogását a lakosság meddig hajlandó tolerálni, másrészt a versenyképesség javítása érdekében tett adókönnyítésekkel hogyan finanszírozható az államadósság. Mindezek mellett a spanyol bankrendszerben meglévő feszültségeket is kezelni kell” – tette hozzá a befektetési szakember. „Egyelőre úgy tűnik, a spanyoloknak áll a zászló, hiszen az unió is támogatja a hosszabb távú, ugyanakkor mélyebb szinten történő változásokat, így a fent említett ígéretes folytatás miatt mi máris megnöveltük a spanyol részvények arányát az uniós részvényalapunkban” – emelte ki Horváth István.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG