2p
Tovább erősödik a forint, az euró pedig kitörő erőben a korábbi menedékdevizákkal, a dollárral és a svájci frankkal szemben. Drágul az olaj, esik az Amazon, emelkedik a Richter, esik a Waberer’s. Az európai tőzsdéket ma a vevők uralják.

Minden nap egy kicsit erősebb a forint, immár 303,5 körül van az euróhoz képest. Ennél erősebb az utóbbi 1-2 évben alig volt, a kerek 300-as szintet pedig utoljára tavalyelőtt lépte át rövid időre.

Euró/forint  Friss árfolyamok >>>

A dollárral szemben már 1,183-ig erősödött az euró, a svájci frankkal szemben pedig 1,144-ig, mindkettő két és fél éves csúcs. Különösen a dollár erősödésére játszottak sokan, mondván, őket most a piac alaposan megkopasztja, mondhatni megskalpolja, jóllehet a skalpolás egyúttal egy kereskedési módszer is a devizapiacon.

Az olaj szépen drágul, ez persze részben a dollár gyengülésének köszönhető, hisz euróban, jenben, forintban és még ki tudja, hány valutában az olaj iránti kereslet önmagában attól nem változik, hogy a dollár hogy mozog a fenti valutákhoz képest. Immár a WTI is 50 dollár fölött van, a Brent pedig az 53-at közelíti.

Tegnap Amerikában az indexek csökkentek, nagyot esett az Amazon, amely az elmúlt időszak egyik abszolút kedvence volt, de a vártnál gyengébb negyedéves jelentés, ezen belül főleg az elszálló költségek, lehűtötték a lelkesedést. Az emelkedő trendjéből még nem esett ki a papír, hisz a közelmúltban többször is benézett az 50 napos mozgóátlag alá majd visszapattant fölé, de még egy ilyen nap már törné a trendet.

Amazon, esés nagy forgalommal

Európában ma stabil emelkedés mutatkozik, a főbb indexek nagyjából fél százalékkal vannak feljebb. A BÉT-en ma a tegnap gyengélkedő Richter emelkedik, 0,6 százalékkal van feljebb 6623 forinton. Ugyanígy erősödik a Telekom is 466 forintig.

5000 forintig esett a Waberer’s, a cég még pár napig vásárolhatja saját részvényeit árfolyam karbantartó ügyletek keretében, utána egyedül a piac dönt. 3 százalékkal esik ma a Konzum, 1680 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG