2p

Idén összesen 713 milliárd forint osztalékot fizetnek ki a legnagyobb magyar tőzsdei cégek a részvényeseknek.

Idén is jelentős osztalékot fizetnek a magyar blue chipek, a négy vezető hazai részvény kibocsátói összesen 713 milliárd forintot utalnak ki a részvényeseknek, számolta össze az Economx.

Ez az összeg a tavalyi GDP 0,9 százalékát.

Az OTP Bank 270 milliárdot fizet, részvényenként 999 forintot, ami 3,8 százalékos hozamnak felel meg. A Mol 220 milliárdot utal ki, 275 forintos részvényenkénti összeggel, 9,2 százalékos hozam mellett. A Richter 93 milliárdot oszt szét (509 forint/részvény, 4,7 százalékos hozam), míg a Magyar Telekom 100 forintos osztalékot és 43 forintnyi részvény-visszavásárlást hajt végre, így 8,4 százalékos részvényesi hozamot kínál.

A közepes kapitalizációjú vállalatok közül kiemelkedik az ANY Nyomda, amely részvényenként 450 forintot fizet, 7,1 százalékos hozam mellett.

A szomszédos országokban is bőkezű osztalékfizetés zajlik. A román Banca Transilvania 1,59 milliárd lejt fizet ki (6,2 százalékos hozam), emellett ingyenes részvényeket is juttat a tulajdonosoknak, amivel duplázódhat a részvényesi javadalmazás. Az OMV Petrom 2,8 milliárd lejt oszt ki (6,3 százalékos hozam), míg a Hidroelectrica 4 milliárd lejt utal ki, ami 7,4 százalékos hozamnak felel meg.

Lengyelországban is megduplázódtak az osztalékok: a Pekao TFI szerint idén 20 milliárd złoty osztalékra számíthatnak a befektetők, kétszer annyira, mint tavaly. A PKO Bank 75 százalékos kifizetési rátát jelentett be, ami 7,6 százalékos hozamot jelent, az Orlen pedig 6 złoty osztalékot fizet, 8,8 százalékos hozammal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46010 45850 46200 +0,09% 46000 46010 4 471 275 110 HUF 2026-07-02 13:32:22
MOL 3782 3680 3784 +3,11% 3782 3784 1 261 150 082 HUF 2026-07-02 13:32:17
MTELEKOM 2648 2626 2650 +0,84% 2640 2648 184 499 372 HUF 2026-07-02 13:31:53
RICHTER 12120 12060 12200 0,00% 12100 12120 125 098 500 HUF 2026-07-02 13:31:53
OPUS 356 356 361 +0,42% 356 360 411 109 HUF 2026-07-02 13:14:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG