2p
Ma a budapesti börze napja volt, közel két százalékkal emelkedett a két papírnak köszönhetően. Európában is vettek mindent, ha kisebb mértékben is, Amerika viszont elbizonytalanodott. Az olaj kitart a viszonylag magas szinteken, az arany is erős.

A BUX szép, egész napos emelkedés után 1,8 százalékkal zárt feljebb, 24 ezer pont fölött. A mezőnyt a Mol vezette 3,5 százalékos ralival, ezzel jó alaposan el is távolodott a mostanában szokásos 14 ezer forintos szinttől: 14 700-on zárt. A Richter 2,5 százalékot emelkedett, így 5210 forintot ért el. Az OTP kisebb mértékben emelkedett 6075 forintig, a Telekom minimálisan csökkent 439 forintig, de az elmúlt pár napban így is 10 százalékkal került feljebb.

DAX

Európában a hazainál kisebbek voltak a pluszok: a DAX 0,6 százalékkal emelkedett, 9760 pontot ért el. Napközben magasabban is járt, tulajdonképpen egy hónapos csúcson van, a piac teljesen megnyugodott.

Amerikában tegnap volt a szép nap, az S&P 500 jó alaposan eltávolodott az 50 napos mozgóátlagtól, amivel napokig küzdött. ma viszont kisebb esés tapasztalható, nem kizárt, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump tegnapi szereplése okozza az aggodalmakat.

S&P 500

Az olajár tartja bő egy hónapos csúcsot, sőt az amerikai könnyűolaj, a WTI tovább emelkedett, 34,50 dollárig. A Brent közben 36,50 tartja magát. Az arany 1240 dollár, nincs messze az éves csúcstól, szép rövidtávú emelkedő trendbe került.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG