2p
A legtöbb részvényindex csökkent ma, de voltak kivételek, így a magyar BUX is. Ráadásul nem egy részvénynek köszönhető az emelkedés, általános volt a drágulás. A „Mészáros-cég” Konzum megint nagyot drágult, a forint stabil. Az olajkészletek miatt nagyot drágult a fekete arany.

Nem volt jó hangulat ma a tőzsdéken, a legtöbb index esett. A német, francia, brit indexek és a főbb amerikai társaik nagyon hasonló mértékben, 0,4-0,6 százalékkal mentek le. A kivételek között volt a magyar BUX 0,9 százalékos emelkedésével, valamint például a cseh és az olasz mutató.

A magas hozam nem tesz jót

A nemzetközi sajtó a rossz hangulatot elsősorban annak a számlájára írja, hogy a világ főbb jegybankjai az alacsony kamatok, a „mennyiségi könnyítések” korszakának végét jelzik. A Marketwatch ezen kívül a geopolitikai feszültségeket is emlegeti, mint például az Észak-Korea jelentette fenyegetés.

A kötvényhozamok emelkedtek, ez pedig hagyományosan rossz hatással van a részévnyárakra. Egy franciaországi kötvényaukció nyomán a német kötvényhozamok 17 havi csúcsra kúsztak fel.

Jól teljesített a Waberers

A BUX index fő elemei közül az OTP 1,4 százalékkal ment fel 9505 forintra, a Mol 1,2 százalékkal 21 305-re, a Telekom 0,9 százalékkal 471-re. A Richter esett, de csak pár forinttal, 6844-re. A Waberers 5125 forinton zárt, a maximuma 5199 forint volt, a kibocsátási ár pedig 5100. A kárpótlási jegy ma 15 százalékkal drágult, a Konzum 17-el, az Opimus kissé süllyedt.

A forint árfolyama alig változott, az euró maradt 309,0 forint. A dollár megint gyengült, vagy inkább az euró erősödött, valószínűleg nem függetlenül az állampapír-hozamoktól.

A legújabb amerikai készletadatok a vártnál nagyobb csökkenést mutattak, így az olaj árfolyama kilőtt. A WTI 2,2, a Brent 2,4 százalékkal drágult, 46,20, illetve 48,80 dollárra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG