1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,82 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 51 566,07 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyamok és grafikonok

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvező befektetői hangulattal magyarázta, hogy az emelkedés kitartott csütörtökön is. Varga Zoltán szerint ehhez a várnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok is hozzájárultak. Az európai részvénypiacokkal együtt a BÉT is jól teljesített, a forgalom magasabb volt az ilyenkor megszokottnál - tette hozzá.

  • A Mol 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3080 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,08 százalékkal 12 220 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 415 forinton maradt, forgalma 128,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8715 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18335 18300 18570 0,00% 18335 18355 3 347 219 595 HUF 2024-05-09 14:42:50
MOL 3040 3040 3080 -0,78% 3040 3042 751 972 770 HUF 2024-05-09 14:43:26
MTELEKOM 930 906 931 +1,53% 929 930 657 425 611 HUF 2024-05-09 14:40:12
RICHTER 9465 9460 9745 -0,89% 9460 9475 1 210 260 905 HUF 2024-05-09 14:42:20
OPUS 378 375 384 +0,53% 378 382 37 137 761 HUF 2024-05-09 14:32:38
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rendkívüli bejelentést tett a távközlési óriáscég
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 14:45
Nagyot ugrott a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette részvény-visszavásárlási aukcióját.
Részvény / Deviza / Áru Egy sáv foglya a forint, szárnyal az OTP
Eidenpenz József | 2024. május 9. 12:39
Az európai tőzsdék hangulata bizonytalan, a BUX index azonban szépen emelkedik, az OTP húzza új és új csúcsokra. A forint erősödött kissé, péntek reggel indul itthon is a gyorsjelentési szezon. Aminek a tétje, hogy folytatódhat-e a BUX emelkedése, vagy sem. Fontos kamatdöntés érkezik, marad a kriptós szigor az USA-ban, sokan fogadnak az ether esésére.
Részvény / Deviza / Áru Valami nagyon rosszat ehetett vacsorára a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 07:44
Gyengébben áll a forint csütörtök reggel, mint szerda este - ráadásul az éjjel volt egy szokatlan mocorgás, egy pár órás időszakra 389 fölé emelkedett az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:32
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak a BUX rohanására
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG