1p
Tartós lehet a hordónkénti 50-55 dolláros olajár, amennyiben az OPEC tagállamai betartják termeléscsökkentési vállalásaikat.
Olajfúrótorony

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a dollár várhatóan erősödni fog, ami némileg visszavetheti a kőolaj árát, de az az első fél évben így is 50 dollár felett lesz. Az elemző arra számít, hogy minden nem dollárban számoló ország számára a deviza erősödése és az olajár emelkedése dupla csapás, ami például a magyar fogyasztókat is sújtja majd, mivel drágulni fog az üzemanyag.

A korábbi példák azt mutatták, hogy általában volt csalás a kvótákhoz képest, a megegyezés ellenére több ország nem tartotta be azokat és a költségvetési bevétel növelése érdekében a kvótán felül is eladtak olajat. A piac most is - elsősorban Iraktól és Irántól - azt várja, hogy többlettermelést hoz a piacra.

Az OPEC egyik fő dilemmája volt a megfelelő árszint megcélzása is, mivel a tagállamoknak nem érdeke, hogy az amerikai olajtermelés nagyon felfusson. A szakértő szerint az amerikai palaolajtermelés hordónként 55-60 dolláros árszinten indul majd be igazán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 12:48
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek 12 órára a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:01
Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag rekordmagasságon zárt szerdán, míg az arany ára alig 4500 dollár alatt maradt egy kis volumenű, a rövidített karácsonyi kereskedési nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG