2p
Már csak rossz álom a tavalyi forintgyengülés, hullámzik az angol font, magasban az olajár. Kína esik, Európa emelkedik, csúcson az OTP, nagy rali a 4iG piacán.

A tegnapi forint-kitörés eddig tartós, vagyis kevesebbet kell adni egy euróért, mint 315-öt. Ezzel nagyon fontos szintet sikerült átlépni, ezzel a múlté lett a tavaly nyári gyengülés, ami kibillentette az árfolyamot a korábban évekig fennálló sávból.

Angol font/euró

Az angol font nagyokat hullámzik napon belül, ami nem is meglepő annak fényében, hogy minden napra jut egy döntő parlamenti szavazás a brit EU-s kilépés vagy ki nem lépés ügyében, ráadásul menetközben módosító indítványok is érkeznek, így aztán van izgalom bőven. Mindazonáltal ez az ingadozás jóval magasabban zajlik, mint az utóbbi hónapok jellemző árfolyamszintje: 1,16-1,17 euró körül.

Az utóbbi napokban újra emelkedésnek indult az olajár és több havi csúcsot ért el: a WTI 58,3 dollár, a Brent 67,6.

A kínai részvénypiacok második napja esnek: a Shanghai Composite index 1,2 százalékkal csökkent, és ezzel ismét 3000 pont alá került. Európa fontosabb indexei ezzel szemben fél százalék körüli nyereséget mutatnak.

A BÉT-en 9 százalékot emelkedik 3620 forintig a 4iG, ezzel az elmúlt egy év alatt épp a tízszeresére emelkedett a legújabb Mészáros-részvény árfolyama.

4iG

A nagyok közül az OTP emelkedik egy százalékkal 12 260 forintig, a Mol fél százalékkal 3278 forintig. Gyengélkednek az egyesülés előtt álló „régi” Mészáros-részvények, a Konzum és az Opus, 216 illetve 415 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40930 40770 41390 -0,66% 40860 40900 4 863 182 120 HUF 2026-11-06 10:15:03
MOL 4846 4812 4980 -2,73% 4836 4846 1 352 010 458 HUF 2026-11-06 10:15:05
MTELEKOM 2894 2822 2896 +0,84% 2888 2894 181 434 716 HUF 2026-11-06 10:11:51
RICHTER 12880 12820 12900 -0,69% 12880 12900 437 662 750 HUF 2026-11-06 10:14:40
OPUS 206 200 206 +2,99% 202 206 1 440 850 HUF 2026-11-06 10:00:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG