4p

Pluszban vannak az európai tőzsdék, de csak szerény mértékben, és akad süllyedő index is. Az óvatosan optimista hangulatot egy jó gyorsjelentés és néhány gazdasági adat alapozta meg. Közben az amerikai kontinensről érkező járványhírek továbbra is borzasztóak. Az OTP süllyedését főleg a Richter emelkedése ellensúlyozza, a forint stabilizálódott.

Csütörtökön pluszban kezdtek az európai tőzsdeindexek, bár eléggé különböző mértékű az emelkedés. A német DAX index például 1,2 százalékkal megy fel, a francia mutató csak 0,2-el. A belga 0,1 százalékos pluszban van, de szerény süllyedés van Londonban, Bécsben, Milánóban és Madridban. A lengyel index is 0,4 százalékkal emelkedik, a BUX 0,3 százalékkal javul.

Az OTP 0,6 százalékos esését a Richter fél százalékos és a Mol egy ezrelékes emelkedése ellensúlyozza. A Magyar Telekom kissé süllyed, az Opus viszont 1,8 százalékkal drágul. A forint alig változik, 354,40 az euró ára. Újabb szerény pluszban van az arany, 1823 környékén, míg az ezüst 1,1 százalékkal száguld tovább, 19,40 dollár. Az olaj egyelőre nem döntötte el, melyik irányba mozduljon.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A hangulatot nagyban javította a német SAP gyorsjelentése, a szoftvercég a gazdaság élénkülésére utaló kedvező számokat között. A cég eredménye a második negyedévben hét százalékkal közel kétmilliárd euróra emelkedett. A részvény is mintegy hét százalékkal drágul ma a tőzsdén.

Terjed a vírus

Sok országból nagyon rossz járványhírek érkeznek, az Amerikai Egyesült Államokban például a fertőzöttek száma elérte a hárommilliót.

Átlépte a 12 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma a világban. Az Egyesült Államok tegnap ismét rekordot döntött, 24 óra alatt közel 62 ezer új beteget regisztráltak. Anthony Fauci amerikai szakértő szerint ez a szám hamarosan elérheti a napi százezret. Brazíliában 41,5 ezerrel, míg Indiában 25,5 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma tegnap. Szerbiában az elmúlt napokban napi 300 körül mozog a frissen regisztrált betegek száma, ennek ellenére a Belgrádban történt zavargások miatt az elnök mégsem vezet be kijárási tilalmat – írta az Equilor reggeli összefoglalója.

(Reggeli járvány-összefoglalónkat itt olvashatja.)

Több a brummogás az autópályákon

Van Németországban egy “teherautó-indexnek” és zümmögő, brummogó indexnek is fordítható mutató, (Brummi-index), amely azt mutatja, hogy az utakon mennyi kamion közlekedik. A német Statisztikai Hivatal szerint júniusban a német autópályák ismét jobban megteltek. A szezonális hatásoktól megtisztítva a teherautók 4,7 százalékkal több utat tettek meg, mint egy hónappal korábban. Egyébként a májusi növekedés is 6,2 százalék volt.

Régi Mercédesz (Pixabay.com)
Régi Mercédesz (Pixabay.com)

Az adatok azokra a teherautókra vonatkoznak, amelyeknek útdíjat kell fizetniük, és legalább négy tengelyűek. Az eddigi megfigyelések szerint a teherautók által megtett út szoros összefüggésben van a német ipari termeléssel. A májusi és júniusi júliusi növekedés ellenére azonban az index még mindig lényegesen a válság előtti szint alatt van.

Oprimista a Daimler-vezér, leesett a szelvény

A Daimler ma két százalékos mínuszban van, de volt lejjebb is. Ami azonban főleg az osztalékszelvénynek tudható be, a hírek ugyanis inkább jók.

Óvatosan optimista a cég vezérigazgatója, tegnap több hír is érkezett a cég háza tájáról. Júniusban az autóeladások már enyhén emelkedhettek éves alapon, Kínában is egyre pozitívabb a trend. A második negyedév azért a várakozások szerint nem lesz túl erős, és az első félévben közel 20 százalékos volt az eladott autók számának csökkenése éves szinten. A Forma 1-es csapat továbbra is sokat hozzátesz a márka népszerűsítéséhez, a következő évek költségcsökkentései pedig fenntarthatóbbá teszik azt. A részvény ma már a 90 centes osztalékszelvény nélkül forog – írta a KBC Equitas.

Twitter-pletykák

Új csúcson zárt a Nasdaq szerdán, főleg miután az Apple és az Amazon is új csúcsra emelkedett. (Napon belül azonban volt korábban ennél magasabban is.)

A Twitter árfolyama 12 százalékot ment arra a hírre, hogy valamiféle előfizetéses szolgáltatáson dolgoznak a vállalatnál, és ezzel monetarizálnák a jelentős felhasználói bázisukat. Az új szolgáltatás kifejlesztése a mostani környezetben különösen jól időzített lenne, hiszen a cégek igyekeznek visszavágni a költségcsökkentés miatt a reklámköltségeket, így a Twitter számára fontos lenne új bevételi forrást találni – írta az Erste Befektetési Zrt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43290 42960 43400 +1,48% 43270 43290 1 479 732 620 HUF 2026-11-05 09:35:54
MOL 5010 5010 5090 -1,76% 5010 5020 394 948 660 HUF 2026-11-05 09:35:35
MTELEKOM 2886 2880 2938 -1,16% 2886 2900 125 038 452 HUF 2026-11-05 09:35:08
RICHTER 12940 12850 12980 +0,31% 12920 12940 34 444 650 HUF 2026-11-05 09:36:00
OPUS 214 214 214 -0,47% 214 214 1 230 076 HUF 2026-11-05 09:30:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG